Az ügy előzménye, hogy 2009 januárjában E. Bogatu román állampolgár, aki 2003 óta Írországban rendelkezik lakóhellyel, az ír hatóságoktól családi ellátásokat igényelt a Romániában lakóhellyel rendelkező gyermekei után. E. Bogatu munkavállalóként dolgozott Írországban 2003 és 2009 között. Miután 2009-ben megszűnt a foglalkoztatása, járulékalapú munkanélküli-ellátásban (2009–2010), majd nem járulékalapú munkakeresési ellátásban (2010. április – 2013. január), és végül pénzbeli betegségi ellátásban (2013–2015) részesült.

Az ír hatóságok tájékoztatták E. Bogatut azon határozatukról, mely szerint helyt adnak a családi ellátások iránti kérelmének, a 2010. április és 2013. január közötti időszak kivételével. Ezen elutasítás azon alapult, hogy szerintük a kérelmező ezen időszak során nem teljesítette a Romániában lakóhellyel rendelkező gyermekeire vonatkozó családi ellátásokra való jogosultság feltételeit, mivel nem folytatott munkavállalói tevékenységet Írországban, és nem részesült járulékalapú ellátásban. E. Bogatu vitatta e határozatot, azzal érvelve, hogy az ír hatóságok az uniós jog téves értelmezésére támaszkodtak.

Fotó: archív

A jogvitában eljáró High Court (felsőbíróság, Írország) azt kérdezte a bíróságtól, hogy a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló rendeletet úgy kell-e értelmezni, hogy azon személy, akinek a gyermekei egy másik tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, családi ellátásokra való jogosultságának a lakóhelye szerinti tagállamban az a feltétele, hogy ez utóbbi tagállamban e személy munkavállalói tevékenységet folytasson, vagy ilyen tevékenység miatt vagy következtében pénzbeli ellátásban részesüljön.

Ítéletében a bíróság először is megállapította, hogy a rendelet úgy rendelkezik, hogy egy személy az illetékes tagállam jogszabályainak megfelelően jogosult családi ellátásokra a másik tagállamban lakó családtagjai után is, mintha a családtagok is az előbb említett tagállamban rendelkeznének lakóhellyel. Nem követeli tehát meg, hogy az ilyen személy konkrétan meghatározott – különösen munkavállalói – státusszal rendelkezzen a családi ellátásokra való jogosultsághoz.

Ezenkívül a bíróság megjegyezte, hogy a rendelet összefüggéseiből és céljából következik, hogy a más tagállamban lakóhellyel rendelkező gyermekekre vonatkozó családi ellátásokra való jogosultság több jogcímen is alapulhat, nem csupán a munkavállalói tevékenység jogcímén.

Végül a bíróság kiemelte, hogy a rendelet egy szabályozási fejlődés eredménye, mely többek között az uniós jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy a családi ellátásokra való jogosultság ne csupán a munkavállalókra korlátozódjon, hanem kiterjedjen a személyek egyéb kategóriáira is. Másodszor a bíróság megállapította, hogy a rendelet nem teszi a más tagállamban lakóhellyel rendelkező gyermekekre vonatkozó családi ellátásokra való jogosultságot azon feltételtől függővé, hogy a kérelmező munkavállalói tevékenység miatt vagy következtében pénzbeli ellátásban részesüljön.

A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy egy adott személy más tagállamban lakóhellyel rendelkező gyermekeire vonatkozó családi ellátásokra való jogosultságának az illetékes tagállamban nem feltétele az, hogy e személy ez utóbbi tagállamban munkavállalói tevékenységet folytasson, sem az, hogy ilyen tevékenység miatt vagy következtében pénzbeli ellátásban részesüljön.