Debrecenben már van e-jegy

Az országban elsőként a debreceni közösségi közlekedésben vezetik be az elektronikus jegyrendszert. Hajzer Károly helyettes államtitkár azt mondta, innovatív város Debrecen, emiatt választották ki több helyszín közül. A Belügyminisztérium készülékeket is biztosított a saját, helyi innováció mellé.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A smart (okos) megoldások - az okoszebrák, a digitális tájékoztatás a közösségi közlekedésben, a google mapen keresztüli járatkövetés vagy a free wifi szolgáltatás a villamosokon - prioritást élveznek Debrecenben. További ilyen kényelmi szolgáltatás az elektronikus jegyrendszer bevezetése, amelyet remélhetőleg hamarosan követ az internetes jegyvásárlás bevezetése – mondta a város alpolgármestere.

Kép: dkv.hu

A chippel ellátott okmányok utazási azonosítót is tartalmaznak, ami lehetővé teszi, hogy az utasok a vásárláskor mindössze egy nyugtát kapnak, papír alapú bérletet nem.

Ezzel egy időben a jegyellenőrzés is elektronikussá válik. Az utas az elektronikus személyi igazolványát egy erre a célra kialakított, az ellenőröknél található speciális okostelefonhoz érintve tudja igazolni utazásának érvényességét. Diákok esetében a diákigazolvány lesz az elektronikus bérlet alapja, az azonosítást a vonalkód alapján végzik.

BKV-buszokkal vinnék a turistákat a Várba
Váratlanul érte a szakmát, hogy május 15-ől nem hajthatnak be a turistabuszok a várba csatornázási munkálatok és a karmelita kolostor felújítása miatt. A főváros a BKV-buszaival vinné a turistákat a Várba. Nem ez az első korlátozás, annak ellenére, hogy a kormányzat kiemelten kezelné a turizmust.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo