Cégeknek segít a GVH, hogyan kell reklámozni

Gyermekeknek szánt reklámokról szóló tájékoztatóval segíti a versenyhivatal.

Kép: Pixabay

A Gazdasági Versenyhivatal közzétette „Gyermekeknek szóló reklámok” elnevezésű tájékoztatóját, amelyben az eddigi jogalkalmazói gyakorlata alapján megfogalmazott szempontokat összefoglalva kíván segítséget nyújtani ahhoz, hogy a kereskedelmi kommunikációk tervezése és közzététele során mit érdemes szem előtt tartania a vállalkozásoknak a jogsértés megelőzése érdekében.

A GVH közleménye szerint a gyermekkorúakat és kiskorúakat komplex védelem övezi a reklámokkal szemben, a GVH most azonban kizárólag egy meghatározott típusú jogsértő kereskedelmi gyakorlatra koncentrál figyelemmel arra, hogy gyakori a gyermekkorúak reklámokkal történő célzása, valamint arra, hogy a GVH több esetben is szabott már ki bírságot e jogsértő kereskedelmi gyakorlat miatt.

A szabályozás alapján jogsértőnek minősül a gyermekkorúak közvetlen felszólítása egy reklámban a hirdetett áru vagy szolgáltatás megvételére vagy igénybevételére, illetve arra, hogy győzzék meg szüleiket vagy más felnőttet ezek megvásárlásáról számukra.

A GVH javasolja, hogy a vállalkozások e tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megelőzése érdekében gondolják végig a szempontokat, amelyeket a GVH mérlegelt eddigi gyakorlatában egy-egy konkrét eset egyedi jellegzetességeit vizsgálva, valamint ismerjék meg a hatóság ajánlásait. Utóbbiak között szerepel például, hogy különböző online hirdetéseknél fokozottan átgondolandó olyan keresőszavak és tartalmak használata, amelyek kifejezetten a gyermekek érdeklődési körébe tartoznak, csakúgy, mint a célzások alkalmazása a gyermekek által látogatott csatornákra.

A GVH javasolja annak megfontolását is, hogy feltétlenül szükséges-e a gyermekek bevonása a reklámtevékenységbe, illetve az online platformok esetén a használatra vonatkozó életkori korlátok miatt elengedhetetlen-e a gyermekek szerepeltetése.

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo