Black Friday: a GVH-nak is ünnepnap

2018. november 16. péntek - 13:30 / piacesprofit.hu
  •    

Hazánkban is egyre népszerűbbé válik az Amerikában a kereskedők ünnepeként is aposztrofált, a karácsonyi szezont indító kiskereskedelmi akciósorozat, a fekete péntek, vagy eredeti nevén Black Friday. Ebben a kiemelt akciózási időszakban azonban nemcsak a fogyasztóknak, de a kereskedőknek is érdemes résen lenni, mert a GVH sem nézi tétlenül az ígérgetési versenyt – mutatott rá a Piac & Profitnak a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

A Black Friday az USA-ból, Philadelphiából származó fogalom, az 1960-as évektől tartják, lényegében a karácsonyi vásárlási láz kezdetét jelenti. Időpontja változó, mindig a Hálaadás utáni első péntek, így november 23. és 29. közé esik. A Black Friday kifejezés onnan származik, hogy az analóg számlázás időszakában a piros szín jelölte a veszteséget, a fekete pedig a profitot. A karácsonyi vásárlási szezon kezdetén a kereskedők végre profitra tettek szert, azaz már nem a piros tartományban mozgott a könyvelés. Így vált a fekete péntek a legfontosabb kereskedelmi „ünneppé” a kapitalista világban. Az online vásárlás lehetővé válása óta az egész világon elterjedt gyakorlattá vált, ezzel jelentős teret adva a fogyasztóvédelmi jogsértéseknek és így a GVH fellépésének.

A kereskedőknek nem árt vigyázni az ígérgetéssel - Kép: Pixabay

A kereskedőknek nem árt vigyázni az ígérgetéssel – Kép: Pixabay

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a webáruházat üzemeltető Alza.hu Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás „Black Friday” akciója megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. – olvashatjuk a hatóság  közleményében. A GVH azért indította az eljárást, mert valószínűsíti, hogy a vállalkozás jogsértést követett el azzal, hogy reklámfelületein azt a benyomást keltette a fogyasztókban, hogy a Black Friday idején történő vásárláskor kiemelkedő, akár 80%-os kedvezményekre is szert tehetnek. A GVH gyakorlata szerint egyes akciós időszakok, így a Black Friday vagy az első adventi hétvége kedvezményei jelentősen befolyásolják a fogyasztói döntéseket, magában hordozva a jogsértés veszélyét.

Black Friday riasztás: a bűnözők is rákészültek
A népszerű online divatáru-boltok az adatlopó programok első számú célpontjai között vannak 2018-ban. Néhány banki trójai vírus több tucatnyi fogyasztói online vásárlási oldalt támad; főként az európai és a feltörekvő országbeli piacok érintettek.

„A GVH kidolgozott gyakorlattal rendelkezik az árkedvezmények alkalmazása, különösen a Black Friday és egyéb időszakos akciók alkalmával alkalmazott kedvezmények tekintetében. Versenyfelügyeleti eljárása körében vizsgálta például az Extreme Digital 2015-ös Black Friday kampányát, melyben megállapította a jogsértést és 20 millió forint bírságot szabott ki.” – mondta el dr. Polauf Tamás, a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportjának vezető partnere.

Alább röviden bemutatjuk, hogy a kereskedőknek mire célszerű figyelni az árkedvezmények alkalmazása során annak érdekében, hogy ne valósítsanak meg fogyasztóvédelmi jogsértést és így elkerüljék az ezzel járó magas bírságokat.

Az ár, mint a leginkább fogyasztó-befolyásoló tényező

A terméknek fogyasztói szempontból leglényegesebb tulajdonsága az ára. A fogyasztó döntését ezért az befolyásolja a legnagyobb mértékben, ha az ár csökkenéséről szerez tudomást. Ez az oka annak, hogy az akció mértékét, vagyis a régi és az új ár különbségét és az ebből nyerhető megtakarítást tartalmazó reklámoknak van a legnagyobb ösztönző ereje.

Polauf Tamás

Polauf Tamás

A Magyar Éremkibocsátó Intézet ellen indított versenyfelügyeleti eljárásban a Hatóság megállapította, hogy a fogyasztó döntési folyamatát befolyásolja már önmagában annak közlése is, hogy valamely ár kedvezményes, hiszen ez azt az üzenetet közvetíti a fogyasztó számára, hogy ez kedvező lehetőséget jelent az adott áru megvásárlására, mivel más körülmények között vagy időpontban nem ez az ár érvényesülne. A régi ár megjelölése már önmagában visszaélésre adhat lehetőséget. Ennek gyakorlatát a Penny Markettel szemben folytatott eljárásban alakította ki a GVH. Eszerint jogsértést valósít meg a vállalkozás, ha ténylegesen nem az általa meghirdetett akciós áron, hanem annál drágábban értékesíti az adott terméket.

A százalékos kedvezmény

Megvalósul a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat akkor is, ha ugyan a vállalkozás az akciós árnak megfelelően értékesíti termékeit, de a fogyasztó mégsem jut az elvárt megtakarításhoz, mert a vállalkozás valójában korábban sem alkalmazta a régi árként megjelölt magasabb árat. Kivétel, amikor új termék bevezető ára minősül kedvezményesnek, ekkor az akció utáni ártörténet igazolhatja a fennálló tényleges árkülönbséget. E tekintetben igen szigorú a GVH gyakorlata, hiszen akkor is megállapítja a jogsértést, ha ugyan a régi árként megjelölt magasabb ár ténylegesen alkalmazásra került, de nem közvetlenül az akciót megelőző időszakban, vagy csak kivételesen, illetve átmeneti jelleggel (pl. ésszerűtlenül rövid ideig, 1-1 napig). A jogsértés nem állapítható meg, ha a vállalkozás a kedvezményes árat a kereskedelmi forgalomban általában jellemző árhoz képest határozza meg – fejtette ki álláspontját a GVH a JYSK Kereskedelmi Kft.-vel szemben folytatott eljárás kapcsán.

 Az időszakos árkedvezmény

A kedvezmény konkrét időszakra alkalmazása is jogsértőnek minősülhet egy esetleges versenyfelügyeleti eljárásban. Egyes időszakokban – így a karácsonyt megelőző vásárlási láz kezdetét jelző Black Friday idején – a fogyasztók az átlagosnál többet vásárolnak, de többet is szeretnének spórolni. Így a meghatározott időszakra vonatkozó kedvezmény arra sarkallja őket, hogy siessenek a vásárlással, ha megtakarítást akarnak elérni. „A GVH beszámolója szerint a legtöbb panasz azért érkezik, mert a vállalatok vagy nem alkalmazzák ténylegesen a hirdetett árkedvezményeket, vagy a promócióban szereplő termékek korlátozott számuk miatt hamar elfogynak. Erre tekintettel ítélte jogsértőnek a GVH a Media Markt Saturn Holding 2015-ös adventi bronz hétvégi promócióját és szabott ki 10 millió forint bírságot, valamint állapított meg jogsértést a Penny Market ügyben.„ – magyarázza dr. Polauf Tamás ügyvéd.

Szigorúbb ellenőrzés jöhet a digitális piacon
Ahogy digitalizáltabb lesz a piac, a versenyhivatal egyre jobban foglalkozik internetes marketinggel. A szolgáltató vállalkozásoknak különösen körültekintően kell eljárniuk ügyfélkezelési gyakorlatuk és kommunikációjuk kialakításakor.

Az „akár-állítások”megtévesztő jellege

A kedvezmény mértékénél figyelemmel kell lenni arra, hogy az a termékek hány százalékát érinti. Az Extreme Digital ügyben az alapozta meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, hogy a promóció szerint a fogyasztók akár 70%-os kedvezményt is elérhettek, a valóságban azonban a kínált termékek mindössze kevesebb, mint 1%-a volt elérhető a cég reklámjaiban megjelölt kedvezménnyel. A GVH gyakorlata szerint az „akár-állítások” akkor nem minősülnek megtévesztőnek, vagyis akkor jogszerűek, ha a promócióban szereplő kedvezmény a termékkínálat legalább 10%-át eléri.

Az „akár-állítások” mellett a „minden-állításnál” is különösen figyelmesen kell eljárni. A GVH megállapította, hogy a Media Markt magatartása azért is jogsértő, mert rádióreklámjaiban megtévesztő tájékoztatást nyújtott a promóció részleteiről, a hirdetettekkel ellentétben ugyanis az akció ténylegesen nem minden 20 000 forint feletti vásárlásra vonatkozott. A GVH gyakorlata értelmében a kifejezetten „minden” vásárlásra, termékre stb. ígért akciók, kedvezmények megtévesztők, ha a promóció valójában nem terjed ki minden termékre.

A kedvezményben szereplő termékek

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megállapítható, ha a reklám szövegéből a fogyasztó a vállalat tipikus termékeinek árcsökkentését várhatja, a valóságban azonban a kedvezmény nem terjed ki azokra. Ezt állapította meg a GVH az Extreme Digital ügyben, melyben a kampány szöveg szerint „Több száz termék vár rád…“ – azonban a reklámban megjelölt kedvezmény kizárólag olyan termékeknél volt elérhető, amelyek sem átlagáruk, sem pedig a jellegük alapján nem tekinthetők a vállalkozás által forgalmazott, vagy a reklámban megjelölt termékkört illetően tipikusnak

Kinek és hogyan jár kártérítés, ha kartellt fog a GVH?
Még néhány évvel ezelőtt sem volt reális lehetőség arra, hogy a fogyasztók a kartellezések miatt az őket ért károkat közvetlenül, bíróság előtt is érvényesíthessék. Ez azonban most már nincs így – mutatott rá a Piac & Profitnak a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

A készlet erejéig…

Figyelemmel kell lenni végezetül arra is, hogy a GVH szerint a legtöbb panasz azért érkezik, mert az akcióban szereplő termékek hamar elfogynak. Ez azonban akkor sem mentesíti a kedvezmény alkalmazása alól a vállalkozást, ha a reklámban szerepel a „készlet erejéig” szlogen. Nem várható el ugyanis egy ésszerűen eljáró fogyasztótól sem, hogy tájékoztatás hiányában számoljon a kínálat várható alakulásával. A fogyasztónak nem kell tehát számolnia azzal, hogy elfogy a hirdetett akciós termék már a többnapos vagy többhetes promóciós időszak legelején. Ilyen készletproblémákra vonatkozóan állapított meg jogsértést, és szabott ki bírságot a GVH például a Lidl-lel szemben.

„A következő időszakban tehát érdemes kiemelt figyelmet fordítani a fenti szempontokra, annak érdekében, hogy a karácsonyt megelőző vásárlási láz ne csak a kereskedőknek, hanem a fogyasztóknak is hasznot hozhasson anélkül, hogy a GVH-bírságbevételei gyarapodnának. Tapasztalataink szerint, célszerű még a reklámkampányok sugárzása előtt szakemberrel megvizsgáltatni a kereskedelmi kommunikációt fogyasztóvédelmi szempontból, hiszen így töredék befektetéssel jelentős előny érhető el, ha nem kell a GVH borsos bírságait megfizetni.” – mondta el a CHSH Dezső és Társai ügyvéde.

Feliratkozom a(z) Jogi kisokos téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor