A mérőszámok, kontroll nélkül vezetett cég elbukik

Jelentős, saját felmérés tapasztalatát osztotta meg velünk Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő, aki saját kliensköre felméréséből vonta le azt a következtetést, hogy amely vállalatok erős kontrollrendszer alatt működtek a járvány megjelenésekor, s ezt felhasználva rendkívül gyorsan pontos diagnózist és túlélési stratégiát tudtak kidolgozni.  Sőt! Azonnal fenntartható működésre álltak át.  Április elején már nem a túléléssel, hanem a  piacszerzéssel voltak elfoglalva. A krízishelyzetből hatalmas versenyelőnnyel kerültek ki.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ráadásul az egyik kereskedelmi profilú vállalat ehhez a kedvező helyzethez  40 százalékos árbevétel-kiesés mellett jutott el. Krausz Zoltán   felméréséből egyértelműen az is kiderül, hogy az erős kontroll alatt tartott vállalatok többsége már április második felétől arra koncentrált, hogyan kovácsolhat előnyt a folyamatosan változó helyzetből. Már akkor azzal terveztek, hogy a későn reagáló versenytársaikat esetleg felvásárolhatják, s inkább kompetens új kollégákat szereznek a megváltozott munkaerőpiacon.

Krausz Zoltán vállalatépítési tanácsadó szerint a kisvállalkozásból profi céggé átalakulás csak erős kontrollrendszerrel sikerülhet

A felmérésben részt vevő cégek többsége, ahol a vállalati folyamatok nem voltak azonnal átláthatóak, naprakészek, sokkal lassabban, május végére,  júniusra jutott el csak oda, hogy pontosan lássa, miként hatott a forgalom visszaesése a likviditási helyzetére. Ekkora különbségre már érdemes odafigyelni, s tanulni belőle. A változásképesség, alkalmazkodás ugyanis egyre erőteljesebben lesz jelen a vállalatok életében. Erre kell felkészülni – állítja Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő.

Miért nem magától értetődő a fejlett kontroll egy kkv-nál?

„Egyelőre ritkaságszámba megy, hogy egy hazai kkv az üzleti eredményesség követéséhez előre átgondolt mutatószámokkal és kontrollrendszerrel rendelkezzen."
A nagyra nőtt kisvállalkozások legfőbb problémája, hogy a növekedéssel együtt nem fejlesztették a szervezetet, vezetési, döntési mechanizmusukat. Elnapolták a profi szervezetté alakulást, a gyorsan átlátható működéshez szükséges fejlesztéseket. Az egyszemélyes menedzsment tulajdonos-cégvezető a régi módon már nem látja át a folyamatokat, emiatt nem tud gyorsan, hatékonyan dönteni. A kisvállalati reflexek már gátjává váltak a fejlődésnek.

A  kisvállalatok vezetői mindig, mindenről tudtak, mindent a kezükbe tartottak. Így működtették a kisméretű vállalkozást. Ezt a reflexet azonban csak akkor tudják elfelejteni, ha kiépítik az információs rendszert, mely mutatószámokon, mérési eredményeken, elemzéseken alapul, melyek által a döntéshez szükséges információk automatikusan, azonnal rendelkezésre állnak.  Ezekből minden pillanatban reális képet alkothatnak, jó irányba halad-e a tulajdonukban és irányításuk alatt levő cég.

A „kézműves” adatgyűjtéssel irányított cég döntéshozatalát nem tényadatok támasztják alá, a döntéshozó tippel, feltételez, a megérzésére kell, hogy hagyatkozzon.  A jól összerakott tényadatoknak viszont csak egyetlen igazsága létezik. Azonnal  látható a cég erőssége, gyengesége, holnapja, holnaputánja. S a krízishelyzet kezeléséhez a döntés gyorsan meghozható, a stratégia ráépíthető. S nem pazarlódik el a vezető drága ideje oknyomozással, az információk beszerzésével.

Mit nyerünk, ha szintet ugrunk?

Időt, pénzt, versenyt nyerünk, ha megugorjuk a vállalkozásból profi vállalattá alakulás szintjét.

Alakítsuk ki az irányíthatóságot és elszámoltathatóságot! Tudni fogjuk minden pillanatban, hogy milyen folyamatok zajlanak a cégben és azért kik a felelősek, akik egyébként transzparensek a munkavállalók számára is.  Anélkül, hogy személyesen járnánk az információk után. Adatokra támaszkodjunk, amelyek minden pillanatban a rendelkezésünkre állnak. Már ettől az esetek 80 százalékában jól fognak menni a dolgok, vagy könnyebben láthatóvá válik, mitől, kitől származnak az akadályok, problémák.

A szakirodalom régóta tanítja a vállalatvezetőknek, hogy „a stratégia arról szól, hogy mivel nem foglalkozunk”. Fontos-e, hogy mennyi volt az árbevételünk vagy az üzemi eredményünk? Persze, hogy fontos, de sokkal többet tudunk tenni az érdekében, ha folyamatosan nézzük, hogy az értékesítőink hány szerződést kötöttek, a vevőink mennyi rendelést adtak le, hogyan viszonyul ez az átlagos kosármérethez, vagy egy gyártó cég esetén a termékek hány százaléka készült el elsőre hibátlanul. Ha a problémás működési folyamatokba időben belenyúlunk, eredményesebben befolyásolhatjuk az árbevételt. Alakítsunk ki olyan mutatórendszert, mely előre jelzi az eredményt, a nyereséget, s azonnal láthatjuk az akadozást és annak okát. Az időben beavatkozás, a korrigálás képessége a kontroll alatt működő cégek erőssége.

Sok ideje marad a vállalatvezetőnek a cég fejlődésével, stratégiájával foglalkozni, s lényegesen stresszmentesebben tud dolgozni, ha pontos, megbízható adatokkal rendelkezik  arról, milyen irányban mennek a dolgok a cégénél. A mérőszámok alapján akkor is kontrollálni tudja a cégét, ha nincs minden pillanatban jelen. S nem csak az első számú vezető, hanem a menedzsment is megkönnyebbül, hatékonyabban működik és jobban tehermentesíti a döntéshozó tulajdonost a napi ügyektől.

Hogyan alakítsuk ki a kontrollokat?

A mutatószámok meghatározása az első, legfontosabb feladat. A mutatók szerepe, hogy előre jelezzék a cég teljesítményét. Ugyanilyen fontos látni a felelősségi szinteket, az eredményességhez tartozó felelősök döntési problémáit és az abból eredő akadozásokat.

Legalább hetente egyszer tulajdonosként tájékoztatást kell kapjunk a menedzsmenttől, hogy a felelősségi körükbe tartozó vállalásokat teljesítették-e. A számonkérés lényege eleme a kontrollrendszernek. Nem kihagyható!

A kontrollálható működés nem magától jön létre. Komoly tulajdonosi elkötelezettségre van szükség a tényszerű alapokon nyugvó és rendszeres teljesítménykövetés kialakításához.

Ha egy menedzsment csapat nem képes közösen értékelni, nyíltan beszélni arról, hogy a cégtulajdonos által kitűzött célok milyen irányba haladnak, milyen lépéseket tett érte a menedzsment minden tagja egyenként, akkor igen nehézzé válik a kontroll gyakorlata. A kollégák teljesítményének megítélésében a tényszerű adatokra támaszkodás sok szubjektív reakciót szűr ugyanis ki a rendszerből.

Sok vállalkozó ma azért gondolkozik adatalapú kontrollrendszerek bevezetésén, mert már nem akar a napi rutinban felőrlődni, s pontosan szeretné tudni, hogy hogyan teljesít a tulajdonában levő vállalkozás. S szeretne csak a cég fejlődésével, versenyképességével, növekedésével foglalkozni.

Ehhez az első lépést mindenképpen meg kell tenni: meg kell tudni fogalmazni azt a 10-15 mutatószámot, amelyek ezt lehetővé teszik. Azután már sok segítőtárs, technikai, informatikai, szervezési szakember, vállalkozás tud segíteni ennek megvalósításában.” – fejezte be jelentős tapasztalatokra épített tanácsait Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő, tanácsadó.   

 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo