Végre itt a nyár! Ilyenkor mindenki vágyik a pihenésre, szabadságra. No, meg mindjárt itt a hosszú iskolai szünidő is, amikor sok dolgozó szülőnek a gyerekek miatt is több időt kellene a munkahelytől távol tölteni. A szabadsággal kapcsolatban bizony keringenek tévhitek, olyan „mindenki tudja” információk. De biztos, hogy ezek mindig helyesek?
1. tévhit: 4 órás dolgozónak fele annyi szabadság jár
Az, hogy valaki részmunkaidőben, napi 4-6 órában vagy heti 20 órában dolgozik 40 helyett, nem befolyásolja, hogy az illetőnek hány nap szabadság jár egy évben. A félreértést talán az okozza, hogy a Munka Törvénykönyve úgy fogalmaz:
„A munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár.”
Itt azonban nem a napi munkaidő mennyiségére utal a szabály, hanem az adott naptári évben munkaviszonyban, illetve a törvény alapján olyan jogviszonyban töltött napokra, melyek után szabadság jár. Vagyis, ha valaki egész évben dolgozik az adott munkáltatónál, akkor az egész év után számított szabadság jár a részére. Abban az esetben, ha valaki csak július 1-től kezdett az adott munkahelyen, akkor részére az időarányos szabadság jár, azaz az egész éves szabadságának a felére lesz jogosult annál a munkáltatónál.
2. tévhit: Aki év közben munkahelyet vált, az új munkáltatónál is a teljes éves szabadságra jogosult
Ha valaki év közben vált munkahelyet, akkor azzal is számolnia kell, hogy az új munkahelyen csak az éves szabadsága időarányos részével gazdálkodhat majd.
Így van ez akkor is, ha a régi munkahelyén nem vette ki a munkaviszony megszűnéséig járó
3. tévhit: Próbaidő alatt nem lehet szabadságra menni
A Munka Törvénykönyve nem tiltja meg, hogy a munkavállaló a próbaideje alatt szabadságra menjen.
Hogy miért gondolják mégis, hogy a próbaidő alatt tilos a szabadság? Ennek oka ismét egy tévhit, ami abból fakad, hogy
a törvény alapján a munkaviszony első 3 hónapjában a munkáltató nem köteles szabadságot kiadni a munkavállaló kérésére.
Tehát nem tilos, csak a munkáltató nem köteles. Mivel a legtöbb esetben a próbaidő 3 hónapig szokott tartani, ezért ezt a szabályt önkéntelenül összekötötték a próbaidővel. Egy 3 hónapos próbaidő esetén a próbaidő egybeesik azzal az időszakkal, amikor a főnök nem köteles elengedni szabadságra az új munkatársat. De ez a 3 hónapos határidő valójában nincs a próbaidőhöz kötve. Ha valakinek 2 hónapos a próbaideje, akkor is él a szabály, hogy a munkáltató nem köteles a munkaviszony első 3 hónapjában a munkavállaló kérése szerinti kiadni a szabadságot.
4. tévhit: A szabadságot minden napra kell számolni
Újabb tévhit, hogy a kivett szabadságnapokat minden napra kell számolni, beleértve a heti pihenőnapokat vagy akár a munkaszüneti napokat is. Ez azonban így nem helyes. A Munka Törvénykönyve kimondja, hogy
„A szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni.”
A szabadságnapokat mindig azokra a napokra kell számolni, ami a munkavállaló munkaidő-beosztása alapján neki munkanap lenne. Ha valaki hétfőtől péntekig dolgozik és szombat, vasárnap nem, akkor 7 nap szabadság esetén hétfőtől a következő hét keddig nem kell majd dolgoznia. Összesen tehát 9 napot tölthet a munkahelyétől távol. A szabadság azokra a napokra vonatkozik, melyek egyébként munkanapok lennének a számára.
5. tévhit: Ha nem vesszük ki a szabadságot, majd kifizeti a munkáltató
A szabadság lényege a pihenés, kikapcsolódás, regenerálódás. Éppen ezért a Munka Törvénykönyve szigorú, és nem engedi meg, hogy a szabadság helyett pénzt kapjon a munkavállaló. A törvény kimondja, hogy
„A szabadságot – egy meghatározott eset kivételével – megváltani nem lehet.”
Mi az egyetlen kivétel?
„A munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani.”
Amikor valakinek megszűnik a munkaviszonya, és a megszűnésig nem vette igénybe az összes, időarányosan járó szabadságát, akkor a ki nem vett szabadságot pénzben kell kifizetni részére.
A szabadság kiadásról többet is olvashatsz a Köteles elengedni a főnök szabadságra? című cikkből. Mindenkinek pihentető szabadságot kívánok!
A cikk szerzője: Dr. Kocsis Ildikó, ügyvéd.
