Naponta kilencezer új vírus Androidra

Első alkalommal történt meg, hogy a világon többen interneteztek androidos telefonokról, mint windowsos számítógépekről. A kártékony kódokat készítő bűnözők ezért belehúztak: naponta kilencezer új vírust készítenek.

A G Data tavaly 3,2 millió új androidos kártevőt vett nyilvántartásba, ami 40 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az új vírusok megjelenésének üteme szédületes: míg 2011-ben csupán négyezer kártékony kódot fedeztek fel a biztonsági cégek, 2013-ra már milliós nagyságrendről beszéltek.

Kép: Pixabay

A növekedés hátterében az Android népszerűsége áll. Tavaly novemberben már átléptek egy bűvös határt az internetezők: többen böngésztek mobileszközökről, mint asztali számítógépekről. Idén márciusra azonban az Android önmagában is átvette a világ vezető internetes operációs rendszerének címét: az internetezők 37,93 százaléka böngészik a Google platformján, míg a Windows 37,91 százalékkal a második helyre szorult vissza.

Jelenleg naponta kilencezer új androidos kártevő jelenik meg, ezért érdemes az androidos telefonokra vírusvédelmet telepíteni, a vállalatok esetében pedig vírusvédelmet is tartalmazó mobileszköz-menedzsment szoftvert bevezetni - olvasható a G Data közleményében.

Ezek a legrosszabb mobiltelefonok
A 2016 negyedik negyedévére vonatkozó adatok szerint az iOS mobilok gyakrabban hibásodnak meg, mint az androidos készülékek. Átlagos meghibásodási arányuk 62 százalék volt, ez az arány a 2015 negyedik negyedévében mért 15 százalékról indult. Akkor az Android készülékek meghibásodási aránya volt az egekben, 85 százalékos. Ezt viszont az androidos gyártók 2016 végére 47 százalékra tornászták le. A szakértők a lehetséges okok között említik, hogy az Android-felhasználók egyre jobban értenek készülékeikhez, a mobilszolgáltatók is egyre profibban hárítják el a hibákat, és az androidos készülékek gyártási technológiája is sokat fejlődött.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo