Varga Mihály elárulta, mitől félnek már a hazai cégek

Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket, a kiemelt ágazatok védelmét a költségvetés továbbra is jelentős forrásokkal támogatja majd - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az 58. Közgazdász vándorgyűlésen.

Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Varga Mihály az online konferencián rámutatott: azért van szükség a Gazdaságvédelmi akcióterv folytatására, mert a felmérések szerint a járvány második hullámában a cégek körében megjelent a csődtől való félelem, a lakosság pedig a munkahelye elvesztésétől tart. Hangsúlyozta, hogy a programok kialakításakor arra kell berendezkedni, hogy "együtt kell élni a vírussal" és azzal a helyzettel, amelyet okoz.

Kulcsidőszak lesz 2021 második negyedéve, mivel a vírushelyzet akkor javul, ha megvan a vakcina. A gazdaság visszarendeződésének pedig ez az alapja, addigra az import felívelése és a beszerzésimenedzser-index jelezheti a visszaépülést - mondta a tárcavezető.

Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság működését biztosítani kell, 2-3 év alatt el kell érni a 2019-es teljesítményt. A gazdaságvédelmi akciótervben 2485 milliárd forintból 2126 milliárd forintot már kifizetett a költségvetés, további 359 milliárd forint kifizetése van folyamatban.

Jobb állapotban, mint 12 éve

A Lehetőségek a válságban - a járvány előtt és után címmel megtartott előadásában a pénzügyminiszter megismételte, hogy Magyarországot jobb állapotban érte a 2020-as gazdasági sokk, mint a 2008-as. Az idei első negyedév még a növekedés jegyében telt, a második negyedévben erősödött a járvány hatása. Tavasszal szerinte két hibás feltételezés terjedt a magyar közgazdászok körében: az egyik, hogy akkor is lehet növekedni, ha mindenki zsugorodni fog.

A tárca "hónapokkal ezelőtt" már 5-6 százalék körülire tette az idei GDP-visszaesés mértékét, amit most már egyre több elemző és intézmény vesz át - mondta a miniszter. A másik tévedés volt visszapattanást feltételezni, ez nem következik be - közölte. Az utóbbi hetekben stagnáló, lassabb visszaépülést jelez a PM heti gazdasági indexe. A korábbi húzóerőt és erősséget jelentő ágazatok most gyengeséggé váltak - mondta Varga Mihály. Ezek közé sorolta az ipari termelést, a turizmust és a szolgáltató szektort. Fontos eredménynek nevezte, hogy a munkaerőpiacon megindult a visszaépülés.

Éveket léptünk vissza

Azt mondta, hogy idén átmenetileg megemelkedik az államadósság, a mutatóban 5-6 évet lép vissza az ország, mivel ez az ára a visszaépülésnek, a munkahelyek megtartásának. Az államadósság GDP-arányos mértéke 76-78 százalék lehet év végén, mivel a költségvetésnek várhatóan 1400 milliárd forintos bevételkiesése lehet.

Külső megfigyelők szerint nincs változás Magyarország adósbesorolásában, a Moody's várhatóan pénteken továbbra is stabilnak minősíti az országot - közölte Varga Mihály. Kitért arra, hogy az uniós tagországok jelentős kárenyhítő csomagokkal segítik gazdaságaik talpra állását, a magyar csomag mérete a GDP 20 százaléka. A gazdaságvédelmi akcióterv idén 3,7 százalékponttal járul hozzá a magyar GDP-hez, amivel érdemben fékezi a visszaesést. A lakosság egyre nagyobb szerephez jut az államadósság finanszírozásában. Fontos, hogy a vállalatok, és a lakosság finanszírozási kapacitása megmaradjon. A hitelmoratórium fontos lépés volt, ezen túl a kamattámogatások, állami garanciaprogramok elindítása "szükséges plusz rásegítés" lehet. Meg kell győzni a befektetőket, hogy érdemes Magyarországon befektetni - mondta.

Változás az adózásban 

A fiskális politika továbbra is ösztönző marad, vannak mozgósítható tartalékok és uniós források - hangsúlyozta. Varga Mihály szerint a külföldi tőke továbbra is vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot. Versenyelőnyt jelent a társasági adó szintje, az iparűzési adó viszont "hosszú távon nem maradhat ebben a formájában", akkor lehet élni a versenyelőnnyel, ha a települési adók szintje is mérsékelt marad - közölte a pénzügyminiszter.

A jövő feladatai közé sorolta az új üzleti modellek kialakítását, amit a járványhelyzet kikényszerít.

Kis, nyitott országként a kínálati tényezőkre kell összpontosítani, a növekedésben némely ágazat súlya felértékelődik, például az egészségiparé. Ezek is csökkenthetik a függőséget bizonyos ágazatoktól - tette hozzá.

Fontos kormányzati feladatnak nevezte a lakástámogatások folytatását, ami egyszerre gazdaságélénkítő és társadalmi stabilitást adó faktor. Összegzése szerint a stabil kormányzati felállás egy-egy ország kilábalását segíti, meg tudja gyorsítani. "Annak, hogy a magyar kormány kétharmados stabilitással rendelkezik a parlamentben, most láttuk az előnyeit" - hangsúlyozta Varga Mihály.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo