Új munkahelyeket hozhat a regranulátum

Jelentősen növekedett idén a kereslet az újrafeldolgozott műanyagok iránt az olcsó és nagymennyiségű hulladéktömegnek, a szelektív hulladékgyűjtésnek, a korszerű leválogató- és feldolgozó üzemeknek, valamint a jelentős állami támogatásoknak köszönhetően, hívja fel a figyelmet a Carboferr Zrt. A cég szerint a részszegmens növekedésével az európai műanyagipar nemcsak versenyképességét őrizheti meg a fokozódó árversenyben, de új munkahelyeket is teremthet.

Az év második felében is dinamikus növekedés várható az európai regranulátum (reciklált, vagyis újrafeldolgozott műanyagipari alapanyag) piacon, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb arányt képez a szegmens a teljes műanyagipari szektoron belül. Európában jelenleg az éves szinten keletkező műanyagalapú hulladék 30%-ából gyártanak reciklált műanyagipari terméket; 39%-át az energetika terén hasznosítják, 31%-ából pedig fel nem használt hulladék lesz. Az elmúlt évtizedben ugyanakkor drasztikus (64%-os) növekedés volt tapasztalható a reciklált műanyagok terén, így az egyre nagyobb mennyiségű hulladéktömeg keletkezése során az újrahasznosított műanyagok szerepe is felértékelődött.

Kép:Flickr

„A műanyagipari termékek reciklálása, és az eljárásból születő regranulátumok előállítása nemcsak a környezetvédelem és - kímélés miatt fontos, hanem azért is, mert ezek a gyárak közvetve többezer új munkahelyet teremthetnek Európa-szerte” – mutatott rá Fazekas Roland, a Carboferr Zrt. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: jelenleg a felhasználás legnagyobb része (40%) a csomagolóiparhoz kapcsolódik, ezt követi az építőipar (20%) és az autóipar (8,6%).

A regranulátumok versenyképes áron való megjelenéséhez alapvetően számos feltétel egyidejű megléte szükséges, többek között: olcsó nyersanyag és korszerű technológia. Előbbi esetében fontos elem, hogy a növekvő műanyaggyártás és -felhasználás miatt folyamatosan növekszik az olcsó hulladék-alapanyag, míg a feldolgozásnál a szelektív gyűjtés is csökkenti a költségeket. A különböző állami támogatásoknak – részben a gyártók és importőrök által befizetett környezetvédelmi termékdíjak visszacsatornázása miatt – ugyancsak jelentős költségcsökkentő hatása van a feldolgozó cégek esetében.

Megosztással a szemét ellen
A szemét újrahasznosítása egyáltalán nem csak a nagyvállalatok feladata lehet! Mi magunk, akár otthon is hasznos tárgyakat készíthetünk, (és most nem az aranyos kis gyerekjátékokról beszélünk) ha saját kis újrahasznosító üzemet építünk. Ezt most tényleg meg is tehetjük!
Sok terület használja

Az összes műanyagfajtából készülhet újrahasznosított műanyag, a felhasználás azonban néhány területen kizárt: élelmiszeripari-, gyógyszeripari- és kozmetikai csomagolóanyagok nem készülhetnek újrahasznosított műanyagokból. A kis sűrűségű polietilén fóliákból például szemeteszsákok, építőiparban használatos védőfóliák és ponyvák; a nagy sűrűségű polietilénből és polipropilénből pedig többek között különböző tároló eszközök (ládák, rekeszek, vödrök, szemétkosarak), védőcsövek, kül- és beltéri bútorok készülnek. A polietilén és polipropilén regranulátumokat növekvő arányban használják az autóiparban is különböző alkatrészek és elemek formájában. A PET-darálék és az abból készült regranulátum főként a textiliparban kerül újrahasznosításra, például polárruházat, bútorhuzat, hálózsák, sportcipő és sporttáska formájában.

Még nem állunk jól

Magyarországon jelenleg a reciklált műanyagipari termékek 21%-át teszik ki a műanyag eredetű hulladékoknak, ezzel az aránnyal pedig hátulról a hatodik helyen vagyunk a kontinensen. Ez a szám ugyanakkor a szomszédos Ausztriában 27%, Romániában és Szlovákiában pedig 26-31% körül mozog. A lista élén Norvégia szerepel 40%-kal, őt követi Németország és Svédország 38-38%-kal.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo