Több mint másfélszeresére nőtt az államháztartási hiány tavaly óta

Az államháztartás központi alrendszere az első nyolc hónapban 1646,2 milliárd forint hiánnyal zárt szemben az egy évvel korábbi 979,9 milliárd forinttal - tájékoztatta az MTI-t az előzetes adatokról a Pénzügyminisztérium pénteken. 

Idén augusztusban a központi alrendszer 155,3 milliárd forintos hiánnyal zárt az előző havi 70,4 milliárd és az egy évvel korábbi 163,1 milliárd forinttal. A közlemény szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés hiánya 1708,0 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 21,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 40,0 milliárd forintos többletet értek el.

Kockázatosabb piac jön szeptembertől
Szeptembertől növekvő piaci kockázatokra számítanak a banki szakértők. Idehaza a gyenge forint, a felminősítés elmaradása, valamint a magas államadósság lesznek várhatóan a forróbb témák.
A tárca az év egészére továbbra is 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

Az első nyolchavi hiánnyal az egész évre tervezett 1360,6 milliárd forintos hiánycél 120,9 százaléka teljesült. A PM arról is tájékoztatott, hogy augusztus végéig általános forgalmi adóból 169,3 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból 170,4 milliárd forinttal több bevételt számolhatott el a költségvetés, míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok 187,6 milliárd forinttal haladták meg a tavalyi év azonos időszakának befizetéseit. A növekvő befizetések hátterében a tárca szerint a gazdaság fehéredése és növekvő teljesítménye, a foglalkoztatottak számának bővülése, illetve a bérek dinamikus emelkedése áll.

Augusztus végéig az uniós kiadások elérték az 1388,5 milliárd forintot, bár az augusztusi kifizetések a 80 milliárd forintot sem érték el. Ezzel szemben a kormány mintegy 183 milliárd forint bevételt tudott csak elszámolni Brüsszellel - fűzte hozzá közleményében a Pénzügyminisztérium.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo