Segítség a cégeknek: adókönnyítési javaslatokat jelentett be Varga Mihály

A Nemzeti Versenyképességi Tanács hétfői üléséről Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-videóban számolt be.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács konkrét gazdaságélénkítő javaslatokat készített elő a kormány számára. Ezek közül hármat ismertetett Varga Mihály pénzügyminiszter; pontosabban három nagyobb csoportba sorolta a javasolt intézkedéseket - írja laptársunk, az Mfor.hu.

A turizmus és vendéglátás újraindítását segítenék azzal, hogy

  • meghosszabbítanák a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedését, amivel 10 milliárd maradna az érintetteknél.
  • Meghosszabbítanák a SZÉP-kártya szochó-mentességét, ami szintén 10 milliárdot hagyna a cégeknél.
  • Javasolják a reprezentáció és üzleti ajándék szochójának év végéig tartó felfüggesztését, ami kb. 15-20 milliárd forintos segítséget jelenthet a vállalkozói szektornak.
A nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat több 10 milliárd forintos intézkedéscsomaggal segítenék: 
  • Fizetési kedvezményekre tennének javaslatot az adófizetésben, ilyen például a pótlékmentes fizetési halasztás.
  • Javasolják a kis- és középvállalkozások gyorsabb áfa-visszatérítésének fenntartását az év végéig.
  • A negatív adóalappal rendelkező energiaellátók jövedelemadó-alapjának csökkentésére is javaslatot tesznek.
Munkahelyteremtést illetően a célja a kormánynak, hogy amennyi munkahelyet a vírus elvett, annyit hozzanak létre. Ennek érdekében a Tanács azt javasolja, hogy
  • a szochó-kedvezmény a jelenlegi 6 hónap helyett már 3 hónap munkanélküliség után is igényelhető legyen, ami 30 milliárd forintot hagyna a vállakozói szektorban.
Videója végén Varga Mihály kifejezte a reményét, miszerint
amennyiben a magyar átoltottság továbbra is sikeresen emelkedik, a válság alatt felörgetett beruházásoknak köszönhetően az év második negyedévében már kétszámhegyű lehet a magyar gazdaság növekedése. 

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo