Az ezredfordulóra a nemzetgazdasági ág maga mögött hagyta a transzformációs válságot és – elsősorban a külföldi működőtőke betelepülésnek köszönhetően – a gazdaság motorjává vált. A lendület azonban a következő évtizedben elveszett, az ekkor megszerzett előnyös pozíció a következő időszakban erodálódott. A visegrádi országokban mindegyikében lendületes ipari növekedés történt, a magyar adat ezekhez viszonyítva szerénynek mondható. A külföldi tőke mindegyik gazdaság iparában fontos szerepet játszott, de a mienkhez hasonlóan magas súlya csak Szlovákiában volt, ahol jelentős dinamikához vezetett.
2002-ben már a járműiparnak volt a legnagyobb szerepe a feldolgozóipari bruttó termelési érték előállításában (17,2%), majd ez tovább növekedett 2010-ben 19,1 százalékra. Időközben azonban az elektronikai ipar dinamikája még magasabb volt, így 2010-re átvette a legnagyobb ipari alág rangját 22 százalékos súllyal. Az ekkor már folyamatban lévő, de csak ezután működébe lépő nagy autógyári beruházások nyomán 2016-ban már ismét a járműgyártás volt a legnagyobb alág 30 százalékkal, az elektronikai ipar súlya pedig – a gyártás egy részének leépítése miatt is - csak 11,9 százalék lett.
Az autógyárak emisszió-hamisítási botránya viszont ekkor a járműipart rengette meg és felgyorsította a korábbi magas olajárak miatt beindult kutatási-fejlesztési tevékenységet az alternatív hajtások irányába. Ezek ugyan az olajárak esésekor lelassultak, de amikor kiderült, hogy a belsőégésű motorok légszennyezésének mérséklése korlátokba ütközik, újabb lendületet kaptak. A járműipar azonban az utóbbi két évben elvesztette húzóágazat jellegét és alapvető átalakuláson megy át, aminek kimenete még nem látható.
Komoly gondot jelent azonban, hogy az iparvállalatok szférájában – más üzleti szektorokhoz hasonlóan – hasadék tátong a nagyvállalati szféra és a kisebb cégek világa között. A nagy cégek gyakran külföldi tulajdonban vannak, de az igazi különbséget az jelenti a vállalatok között, hogy bekapcsolódtak-e a nemzetközi értékláncokba, vagy sem. Ez pedig méretgazdaságossági okok miatt elsősorban a nagyvállalatok számára nyitva álló lehetőség.
Nem járt tehát jó úton a 8+8 év iparpolitikája, amikor a nagyvállalatok munkahely-teremtését és a kisvállalatok exportját támogatta. Alapvető piaci szerepek, technológiai adottságokból fakadó üzleti modellek keveredtek össze bizonyos voluntarista elképzelésekkel. Ahhoz, hogy a magyar ipar kevésbé függjön néhány nemzetközi nagyvállalat helyzetétől és terveitől, elsősorban mozgási szabadságot, információs és képzési támogatást kell nyújtani a hazai cégeknek, nem pedig bizonyos tevékenységek és piacok felé terelni őket. Különösen igaz ez a beköszöntő Ipar 4.0-nak, vagy negyedik ipari forradalomnak nevezett átalakulás idején, ami lényegében az infokommunikációs technológiák értékláncokat és üzleti modelleket átformáló hatását jelenti. Ilyen mély strukturális változások idején igencsak nehéz előre látni, hol nyílnak lehetőségek a különböző adottságú cégek számára. A jó szándék most igen könnyen kényszeríthet igen rossz útra.