Eltörlik az idősek vásárlási sávját - vége a rendeleti kormányzásnak

Nagy napra ébredtünk, hiszen éjféltől hivatalosan is véget ért a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon, mostantól járványügyi készültség van életben legalább három hónapig.

A Magyar Közlönyben jelent meg az az Orbán Viktor által jegyzett, június 18-tól hatályos rendelet, amely szerint a kormány „az az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a  magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzetet megszünteti.További részletek laptársunk, az mfor.hu cikkében. 

Jelentős változások a mindennapokban

Továbbra is kötelező marad a maszkviselés a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön, míg az éttermek belső terében a dolgozóknak kötelező eltakarniuk az arcokat.

A megjelent határozat szerint lehet újra nagyobb rendezvényeket is tartani abban az esetben, hogyha a résztvevők száma a dolgozókkal együtt egy időben nem haladja meg az 500 főt.

Az Origo értesülései szerint a kormány döntött szerdai ülésén a korlátozás eltörléséről. Ugyan a megjelent dokumentum nem rendelkezik az idősek vásárlási sávjáról, az MTI értelmezése szerint a korlátozás megszűnik, azaz így 9 és 12 óra közt már nem csak a 65 év felettiek vásárolhatnak majd az élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban.

Nyílnak a határok

Szintén fontos kiemelni, hogy az eddig érvényben lévő utazási korlátozásokat is nagyrészt eltörli a kormány, a rendelet alapján már minden EU-s és EGT-tagállam állampolgárai, és a magyarok állampolgársággal nem rendelkező hozzátartozói is beléphetnek az ország területére.

 

Véleményvezér

Hatalmas fegyverüzletet kötött Ukrajna és Németország

Hatalmas fegyverüzletet kötött Ukrajna és Németország 

A hadiipari részvényeké a jövő.
Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo