Vagyonbiztosítás cikkek


Mindennél jobban féltjük a pénzünket

Mindennél jobban féltjük a pénzünket 

Mitől félünk a legjobban? Aggódunk a testi épségünkért, a szeretteinkért, a vagyontárgyainkért, de úgy tűnik, a pénzünket még az egészségünknél is jobban féltjük. A Generali kutatása lerántja a leplet a leggyakoribb félelmeinkről, és az is kiderül, hogy a nők vagy a férfiak aggódnak-e többet.
Most kell versenyeztetni a biztosítókat

Most kell versenyeztetni a biztosítókat 

A novemberi időszakot hagyományosan a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások váltási időszakaként ismerjük. Jóval kevesebb figyelmet kap az a tény, hogy a vállalati vagyonbiztosítások mintegy harmadának is január elsején van az évfordulója. Az érintett vállalkozásoknak december 1-jéig van lehetőségük arra, hogy több biztosító ajánlatát összehasonlítva döntsenek egy esetleges biztosítóváltásról.
Veszélyesen élnek a magyar cégek

Veszélyesen élnek a magyar cégek 

A vállalkozói szektor egyik sajátos problémája, hogy a cégek nem fordítanak kellő figyelmet az érték- és vagyonnövekedés követésére, ami jelentős kockázatot jelent több százezer társaság működésére. Márpedig a vagyon- és felelősséghez kapcsolódó kockázatok kezelése különösen fontos a versenypiacon, és ezen a területen bőven lenne hová fejlődni.
Milliárdos károkat okoztak a nyári viharok

Milliárdos károkat okoztak a nyári viharok 

A három nyári hónapban, 2012. június-augusztusban 101 ezernél is több időjárás okozta ingatlankárt jelentettek be a hazai biztosító társaságokhoz. A becsült kárösszeg megközelíti a 6,7 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legfrissebb összesítését.
Tombol a természet – Eddig közel 3 milliárd a számla

Tombol a természet – Eddig közel 3 milliárd a számla 

A június eleje óta eltelt közel másfél hónapban több mint 37 ezer kárt jelentettek be a biztosítókhoz,  az időjárás okozta  káresemények miatt, a becsült  kárösszeg meghaladja a 2,8 milliárd forintot – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) összesítéséből. Ak megelőzésére vonatkozó ajánlások áttekintése mindenkinek ajánlható, az elmúlt időben ugyanis több biztosító szigorította a kárkifizetés feltételeit.
A betöréstől és a rossz időtől félünk a legjobban

A betöréstől és a rossz időtől félünk a legjobban 

A Generali ügyfelei körében május során végzett felméréséből kiderült, az otthonuk biztonságát érintően leginkább a betöréses lopásoktól, a tűzesetektől és az időjárással összefüggő károktól tartanak a megkérdezettek. Ezzel szemben a legvalószínűbb káreseménynek a csőtöréseket jelölték meg, míg a betörésre szinte egyáltalán nem számítanak. Az egyedi igények kiszolgálása érdekében a biztosítótársaság nemrég megújította otthonbiztosítását, aminek köszönhetően most mindenki maga állíthatja össze a számára legmegfelelőbb szolgáltatáscsomagot a személyes preferenciái és életkörülményi alapján. A választható elemek közé tartozik például az időjárás-biztosítás vagy az öko csomag is.
Biztosítás: Feljövőben az éves díjfizetés

Biztosítás: Feljövőben az éves díjfizetés 

2012 első negyedévében a hazai életbiztosítási piac - döntően az egyszeri díjas termékek térnyerésének köszönhetően - kismértékben bővült, a nem életbiztosítási üzletág ugyanakkor továbbra is stagnál.
Fordulónap közeleg: a többség most válthat vagyonbiztosítást

Fordulónap közeleg: a többség most válthat vagyonbiztosítást 

A felelősen működő társaságok a vállalati kockázatkezelés egyik eszközeként kell, hogy tekintsenek vagyon- és felelősség-biztosításukra, hiszen egy átlagos magyar vállalkozás számára tőkehelyzete miatt nehézséget jelentene előteremteni vagyontárgyai pótlásának pénzügyi fedezetét, helytállni kártérítési kötelezettségei terén. A fejlett gazdaságokban a kis és közepes cégek akár az árbevételük húsz százalékát is biztosításra költik, míg a hazai kkv-k továbbra is alulbiztosítottak a nyugat-európai átlaggal összemérve.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Pénzszerzés

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni 

Infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve.

Cégblog

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban 

Az óbudai Epicurean fine dining étterem új menüje, „A láthatatlan körforgás – A bőségtől a csendig” nem egy ország vagy egy séf életútja köré épül, hanem a természet láthatatlan folyamatait követi végig a tányéron.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Gazdaság

Mi történik a benzinkutakon? Erre készülhetnek az autósok

Mi történik a benzinkutakon? Erre készülhetnek az autósok 

A geopolitikai fejlemények hatásai begyűrűztek hazánkba is.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo