Társadalmi egyenlőtlenségek cikkek


Externáliák: már minden kár házon belül van

Externáliák: már minden kár házon belül van 

Földünk öntisztító, regeneráló kapacitásának a határait feszegetjük. A társadalmi problémák is összefüggenek az üzleti szféra működésével. Nincsenek már házon kívül lévő externáliák: érvényesül a bumeránghatás, minden visszaüt. Új üzleti gondolkodásra van szükség, mely a saját üzleti döntések következményeként ismeri el a válságjelenségeket, és orvosolni tudja azokat.
Ki lehet jönni havi 90 ezerből?

Ki lehet jönni havi 90 ezerből? 

A Policy Agenda a Friedrich Ebert Alapítvány és a Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízása alapján 2016-ban és 2017-ben is közzétette azt az összeget, amely véleményük szerint 2017-ben fedte a létminimum értékét.
Jólét helyett jóllét

Jólét helyett jóllét 

A lakosság boldogsága éppúgy mércéje lehet egy társadalom, sőt egy kormány sikerének is, mint a GDP. Az ENSZ, az OECD és Anglia már vizsgálja a polgárok boldogságérzetét. Az emberek egyre inkább rájönnek, hogy a materializmus, az anyagi javak mindenekelőtti fontossága önmagában zsákutca, ha nem társul hozzá valamiféle küldetéstudat, önkiteljesítés, kiegyensúlyozott magánélet és elégedettségérzet.
A vidéki nőknek meg kell ragadniuk a lehetőséget a tanulásra

A vidéki nőknek meg kell ragadniuk a lehetőséget a tanulásra 

A vidéki nők kevesebbet keresnek, szűkebbek a gazdasági lehetőségeik, és mindezek következményeként, nagyobb az esélyük a társadalmi lecsúszásra. Ezért meg kell ragadniuk minden lehetőséget a tanulásra és nem szabad megijedniük az aktív társadalmi szerepvállalástól. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Európai és közép-ázsiai regionális képviselő helyettese a vidéki nők helyzetéről beszélt a Budapesten élő Cristina Amaral.
Tönkreteszi a középosztályt az egyenlőtlenség

Tönkreteszi a középosztályt az egyenlőtlenség 

Szegény embert az ág is húzza. Meg a nagyvállalatok praktikái. A multik dominanciáját jócskán megsínyli a középosztály életszínvonala az USA-ban. Az elnökválasztási kampányban viszont a két jelölt nem szentel elég teret e probléma megoldásának.
Az internet lehet a kiút a szegénységből?

Az internet lehet a kiút a szegénységből? 

Az internet globális elterjedése a világ népességének hét százalékát, azaz félmilliárd embert emelhetne ki az abszolút szegénységből, és 6,7 billió dollárral növelhetné a világgazdaság teljesítményét - olvasható egy most megjelent kutatásban.
Elsodorta a válság a középosztályt

Elsodorta a válság a középosztályt 

Az egyenlőtlenségek utóbbi években tapasztalt növekedése azt eredményezte, hogy zsugorodott a középosztály Európában – ez derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Bizottság közös tanulmányából. Különösen a nőket érinti hátrányosan ez a folyamat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos

Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos 

A húszas-harmincas korosztály tömegesen rohanta meg a pénztárakat.

Költségkímélés

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Pénzszerzés

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok 

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya.

Jogi kisokos

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Társadalom

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat? 

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Az Önkéntes Pénztárak Szövetsége országos kutatásából sok érdekesség kiderül.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo