Cégbezárás cikkek


Megelőzhető lenne a csőd

Megelőzhető lenne a csőd 

A 2017-es évben is csökkent a működő vállalkozások száma. Ez már az ötödik olyan év, amikor több vállalkozást törölnek, mint ahányat alapítanak. Vajon miért szűnnek meg tömegesen a vállalkozások és milyen megállítható a folyamat? A szakértők szerint van válasz a kérdésekre.
Sok cég vesztét okozta a kötelező tőkeemelés

Sok cég vesztét okozta a kötelező tőkeemelés 

Mind márciusban, mind áprilisban 1300 körül volt a hazai végelszámolások száma, ezzel az elmúlt öt év messze legmagasabb végelszámolási értékeit hozta a tavasz.
Minden korábbinál több cég szűnhet meg

Minden korábbinál több cég szűnhet meg 

Januárban 2641 cég szűnt meg Magyarországon, ami az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a tavaly januárinál 20 százalékkal több, az előző félévi havi átlagnál viszont 10 százalékkal kevesebb. A céginformációs szolgáltató keddi közleménye szerint a rendkívül rossz évkezdet és a többi cégstatisztikai adat arra enged következtetni, hogy 2014-ben minden korábbinál több, akár 40-45 ezer cég szűnhet meg Magyarországon.
A válság tovább szedi áldozatait

A válság tovább szedi áldozatait 

Februárban a rövid hónap ellenére 2529 cég szűnt meg Magyarországon, adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Az adat – 14,4 százalékos növekedés a megelőző év februárjához képest – megerősíti az elmúlt hónapok erős növekedési trendjét. Ennél is rosszabb képet fest a cégvilágról az utolsó három hónapra visszatekintő megszűnési átlag, ami egy év alatt 26 százalékkal emelkedett.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo