Bérlet cikkek

hirdetés

Megyebérletet vezetne be Lázár János

Megyebérletet vezetne be Lázár János  

Az ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak.
A BKK-jegyek és bérletek nem drágulnak - Karácsony Gergely elmondta, miért

A BKK-jegyek és bérletek nem drágulnak - Karácsony Gergely elmondta, miért 

Változatlan marad a vonaljegyek és bérletek ára, de bizonyos, főleg a turisták által vásárolt termékek ára, valamint a pótdíjak összege emelkedik - közölte Karácsony Gergely főpolgármester.
A bérletek miatt figyelmeztet a BKK

A bérletek miatt figyelmeztet a BKK 

Még hatályosak a veszélyhelyzet idején érvényes intézkedések, de továbbra is célszerű ellenőrizni az igazolvány és az utazási kedvezményekhez szükséges igazolások érvényességi idejét.
Fontos változást jelentett be a BKK - erre jó lesz odafigyelni

Fontos változást jelentett be a BKK - erre jó lesz odafigyelni 

Július 1-jétől csak akkor lehet elszámolni az utazási költségtérítéshez szükséges számlákat, ha azon szerepel a munkáltató adószáma vagy a csoportazonosító száma, így azoknak, akik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyautomatáiból szoktak számlát kérni, most érdemes lehet új QR-kódot igényelniük.
Kezdődik a szezon, a panel lehet a sláger

Kezdődik a szezon, a panel lehet a sláger 

A felvételi ponthatárok publikálásával megkezdődik az albérletszezon, amelynek során megugrik a kiadó lakások iránti kereslet. Az ingatlan.com a legolcsóbbnak számító 40 négyzetméternél kisebb garzonlakásokat, illetve a panellakások bérleti díjait hasonlította össze Budapesten és az egyetemvárosokban.
hirdetés
Erre számítson, ha nem akar kollégiumban lakni

Erre számítson, ha nem akar kollégiumban lakni 

Jövő héten kiderülnek a felvételi ponthatárok, amely után a fővárosba felvételt nyert vidéki fiatalok komoly döntési helyzetbe kerülnek: kollégium, albérlet vagy saját lakás? A Duna House szakértői összegyűjtötték a legfontosabb számokat és szempontokat.
Változik a trend, fordulat a fővárosi újlakás-piacon

Változik a trend, fordulat a fővárosi újlakás-piacon 

Harmadával esett vissza mind a forgalom, mind az újonnan megjelenő kínálat a fővárosi újlakás-piacon 2019 első felében. Bár az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint éves összehasonlításban nem ilyen drámai a helyzet, minden jel szerint új korszak indulhat az elmúlt három év szárnyalása után.
A kényelem nagy úr, szívesen maradunk a mama hotelben

A kényelem nagy úr, szívesen maradunk a mama hotelben 

Egyre több fiatalnak van saját lakása, de kevesebben terveznek lakásvásárlást. Tízből hat fiatal azért nem költözik el a szüleitől, mert nincs elég pénze a különéléshez, 34 százalék arra vár, hogy saját keresete legyen, 25 százalék szerint pedig sokkal kényelmesebb a szülőkkel élni – a K&H felmérése szerint.
Így vonhatjuk le jövőre az autóbérlet áfáját

Így vonhatjuk le jövőre az autóbérlet áfáját 

Jövőre lehetőség van arra, hogy lízingelt autó esetén ne kelljen útnyilvántartást vezetni, megkímélve ezzel a vállalkozást a plusz adminisztrációs terhektől – hívja fel a figyelmet az Írisz Office.
IT-fejlesztésre nem szívesen költenek a cégek

IT-fejlesztésre nem szívesen költenek a cégek 

Stagnáló IT beruházások, kisebb, gépekkel kapcsolatos befektetések, de nagyobb arányú autóflotta fejlesztés várható jövőre a cégvezetők prognózisai szerint. A felmérésből kiderül, hogy a tartós bérlet tovább hódít.
hirdetés

Reggeli egyperces: Kötelezettségek a településen, ahol a vállalkozásom ingatlant bérel 

Milyen kötelezettségem van annak a településnek az önkormányzata felé, ahol a vállalkozásom ingatlant bérel? - erre kapunk választ a ma Reggeli egypercesben.

Halogatjuk az autóvásárlást, mert még az önrészre sem telik 

A magyar járműpark átlagéletkora egyre magasabb, miközben az emberek harmada azért nem vág bele az autóvásárlásba, mert nincs elegendő önrésze. Legtöbbet a szervizelésre és a gumicserére költenek, és meglepően kevesen kötnek cascót, derül ki egy friss kutatásból.

Coworking iroda tedd – ne tedd 

Míg egy évtizeddel ezelőtt egy induló vállalkozásnak irodát kellett bérelnie vagy home office-ra berendezkednie, addig mára megnyílt egy új lehetőség, a közösségi irodák (coworking irodák) világa.

A legjobb irodák már az építés alatt elkelnek 

A kedvező reálgazdasági folyamatok, a magyar gazdaság közel 4 százalékos bővülése, a fogyasztás és a reálbér jelentős emelkedése és a csúcsra járatott üzleti bizalmi index tovább lendíti az ingatlanpiacot is 2018-ban. A világon visszatérőben van az infláció és hosszú idő után a kamatok is emelkednek, ez pedig további áremelkedést okoz az ingatlanpiacon, figyelmeztet a CBRE ingatlantanácsadó cég.

Vegyünk vagy béreljünk? 

Noha hosszú generációk óta a saját tulajdon és a megtakarítások felhalmozása jelentette a biztos pontot, manapság átalakulóban van ez a szemlélet. Úgy tűnik, a fiatalabb generáció már egyre inkább bérel, ugyanakkor a különböző konstrukciók lehetőségeivel kapcsolatban még vannak „homályos” foltok.
hirdetés
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
hirdetés
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hirdetés
Megér az egészsége napi egy kávé árát?

Megér az egészsége napi egy kávé árát? 

Az egészség az egyik, ha nem a legfontosabb magánvagyonunk, a legtöbben azonban ezt nem mérik fel időben és csak kevesen gondolnak arra, hogy az egészségükre is biztosítást kössenek.

Költségkímélés

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok 

Az Allianz Hungáriához az év első 8 hónapjában közel 35 ezer lakóingatlannal kapcsolatos kárbejelentés érkezett.

Jogi kisokos

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt  

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását.

Cégblog

Zsinórban harmadszor nyerte az Országgyűlés a Csúcs Kupát

Zsinórban harmadszor nyerte az Országgyűlés a Csúcs Kupát 

A Csúcs Kupa kispályás közéleti labdarúgó tornáján vett részt a Magyar Színészválogatott, a Magyar Újságírók Válogatott, a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottja, és az Üzletemberek csapata.

Klímablog

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése  

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá.

Társadalom

Orosz drónok hatoltak be a román légtérbe

Orosz drónok hatoltak be a román légtérbe 

Ukrajnai háború - Lehetséges légtérsértést észleltek a román radarok.

Infokom

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt  

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo