A bérletek miatt figyelmeztet a BKK

Még hatályosak a veszélyhelyzet idején érvényes intézkedések, de továbbra is célszerű ellenőrizni az igazolvány és az utazási kedvezményekhez szükséges igazolások érvényességi idejét.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte az MTI-vel, hogy a 2019/2020-es és a 2020/2021-es tanév első és második féléves felsőoktatási, illetve köznevelési, valamint a 2021/2022 tanév első féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat június 30-ig érvényes okmányként fogadják el.

Ugyanez a szabály vonatkozik azokra a diákigazolványt helyettesítő igazolásokra, amelyeket a tanintézmények elektronikus formában küldtek el a diákoknak, és azokat kinyomtatva használták eddig a tanulók. Azokat az igazolásokat, amelyek a rajtuk feltüntetett érvényességi idő szerint 2020. november 4-én vagy azt követően járnak le, szintén érvényesnek tekintik.

MTI/Kovács Tamás

A 2020. március 11. és július 3. között lejárt igazolványok, továbbá a 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt, illetve lejáró, magyar hatóság által kiállított, személyazonosításra alkalmas okmányok (például a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az útlevél és a vezetői engedély) június 30-ig érvényesek.

A tartózkodási, letelepedési és bevándorlási okmányok kivételt jelentenek, ezek közül csak a 2020. november 4. és 2022. február 28. között lejárt, illetve lejáró okmányok érvényessége hosszabbodik meg június 30-ig - figyelmeztettek a közleményben.

A BKK közlése szerint szintén meghosszabbított érvényességi idővel használhatók egyes további, utazási kedvezményre jogosító igazolások is: a közlekedési vállalat hivatalos oldala szerinti helyi és helyközi utazási kedvezményekhez szükséges, de 2020. március 11. és július 3. között lejárt igazolványok, továbbá a 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt, illetve lejáró igazolások ugyancsak június 30-ig érvényesek.

A bérletigazolványok érvényességét nem hosszabbították meg, továbbá az álláskereső bérlet kiváltásához és a kisgyerekes bérletigazolvány érvényesítéséhez szükséges igazolásokra sem vonatkozik a hosszabbítás.

A járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai) díjmentes utazása a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig tart.

A veszélyhelyzet megszűnésének napja egyelőre nem ismert. Az érintettek díjmentes utazásra való jogosultságáról, valamint az ehhez szükséges igazolásokról a BKK hivatalos oldalán lehet tájékozódni - áll a közleményben.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo