Veszélyes munkahelyek

Néhány kisebb szabállyal módosítja október 7-től a szociális és munkaügyi miniszter a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló rendeletet - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.

Aki veszélyes anyaggal, nedves, illetve szennyes helyen dolgozik, annak külön öltözőszekrény jár a munka- illetve az utcai ruhája számára. E szabály elé a módosítás beszúrja: a felsorolás csak példálózó, így ha a körülmények úgy kívánják, más esetben is jár a két öltözőszekrény.

Eddig a munkahelyi tisztálkodás alapvető helye a mosdóhelyiség volt, amelybe zuhanyzót csak akkor kellett felszerelni, amennyiben az lehetséges volt. A módosítás elegendő és megfelelő zuhanyzó felszerelését írja elő, amennyiben azt a munka jellege, illetve egyéb egészségügyi ok szükségessé teszi. Erre szükség is lehet, mivel egyfelmérés szerint az új uniós tagállamok közül Magyarországon vannak leginkább kitéve egészségügyi és egyéb kockázatoknak a munkavállalók.

Minden munkahelyen, minden műszakban elsősegélynyújtó felszerelést (mentődobozt) és elsősegély nyújtására kiképzett személyt kell biztosítani. A módosítás ezt az előírást egészíti ki azzal, hogy ahol a munka jellege, valamint a balesetek gyakorisága indokolja, ott külön elsősegély-helyiséget kell kijelölni. Ennek olyannak kell lennie, hogy hordággyal is könnyen megközelíthető legyen.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo