Van, amivel utazhatunk a sztrájk alatt

Nem csatlakoznak a május 27-re kilátásba helyezett többnapos munkabeszüntetéshez a metró-, és a villamosvezetők; a HÉV-es dolgozók egyharmadát képviselő egyik szakszervezet is a nem sztrájkoló érdekképviseletek érveivel ért egyet - közölte Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel történt megbeszélés után.

A szakszervezeti vezető elmondta: létrejött ugyan a találkozó a főpolgármester-helyettes és a nem sztrájkoló szakszervezetek között, "attól azonban nem tudunk eltekinteni, hogy a BKV rossz helyzete Hagyó Miklós felelőssége is, mivel a főváros részéről ő felügyeli a közlekedési céget." A tervezett sztrájkban a normális szolgáltatás mintegy fele üzemel majd; a "vaskerekűek", vagyis a kötöttpályás tömegközlekedési eszközök többsége ugyanis szállítani fogja az utasokat az eseteleges többnapos munkabeszüntetés alatt - mondta Gulyás Attila.

Azok a szakszervezetek, amelyek május 27-re nem jelentettek sztrájkot, az érdekképviseletei követelésekkel egyetértenek, vagyis, hogy rendezzék megnyugtatóan az állam és a főváros bevonásával a cég anyagi helyzetét, javítsák a munkakörülményeket, a cég vezetősége álljon el a tervezett csoportos leépítéstől. "Mi még időt adtunk, hogy tárgyalásos úton lehessen rendezni a követeléseket" - tette hozzá Gulyás Attila. Amennyiben a követelések nem teljesülnek pár hónapon belül, akkor ezek a szakszervezetek is a sztrájkot választják majd - mutatott rá a vezető.

Május 27-étől a busz- és a trolivezetők szüntetik be a munkát, ha addig nem lesz megállapodás.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo