Változó minisztériumok, új vezetők

Új kormányszerkezetet és hét minisztert jelentett be hétfőn Budapesten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki közölte azt is, hogy az átalakítások két-három hét múlva lépnek hatályba. Egyes tárcáknál két államtitkár lesz, ezzel párhuzamosan pedig megszűnik a fejlesztéspolitikai irányító testület.

Bajnai Gordon lesz az összevont fejlesztési és gazdasági tárca vezetője, Székely Tamás az egészségügyi miniszter, Szabó Imre a környezetvédelmi és vízügyi miniszter; Szabó Pál az újonnan megalakuló közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárcát vezeti, Szűcs Erika a szociális és munkaügyi tárcát veszi át, az önkormányzati tárca élére Gyenesei István kerül, és Molnár Károly lesz a tudománypolitikai-kutatásfejlesztési tárca nélküli miniszter.

Gyurcsány Ferenc bejelentette azt is, hogy egyes tárcáknál két államtitkár lesz, de ezzel nem nő az államtitkárok száma, mert megszűnik a fejlesztéspolitikai irányító testület és nem lesz szükség koalíciós egyeztetésért felelős államtitkárra sem.

"Erős, büszke Magyaroszágot"

A ciklus felénél új szakasz kezdődik a kormányzásban: a kormány programja nem változik, de az összetétele, a szerkezete és a hangsúlyok igen - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben. Úgy fogalmazott: mindannyian erős és büszke Magyarországot szeretnénk, ezért ez az átalakítás vezérlő elve is.

A kormányfő szavai szerint a következő két év munkájának középpontjában a növekedés, a fejlesztés, a gyarapodás és a munkahelyteremtés áll.

Gyurcsány Ferenc bejelentette azt is, hogy a változásokhoz törvényt kell módosítani, ami két-három hétig eltarthat, így egyelőre - a bizottsági meghallgatásokat követően - a jelenlegi szerkezetben teszik le az esküt az új tárcavezetők. Ez alól az új önkormányzati miniszter a kivétel, aki ezt csak a törvénymódosítás elfogadása után teheti meg.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo