Utolsó reagálás a Magyar Nemzet újságírói etikájára

A sajtó képviselőihez:

Nem véletlenül küldtem szét a médiumoknak azokat a kérdéseket, melyeket a Magyar Nemzet újságírója tett fel nekem, Demcsák Máriának, a Piac és Profit üzleti magazin főszerkesztőjének. S természetesen személyem azért lett olyan érdekes, mert Demcsák Zsuzsa kormányszóvívő-jelölt anyja vagyok. A kérdéseket és az arra adott válaszokat szétküldtem a sajtónak, hogy mindenkinek legyen  lehetősége pontosan átlátni, hogyan működik a Magyar Nemzetnél az újságírás. S nem utolsósorban azért, hogy végre belássuk, saját szakmánknak és az egész ország közhangulatának, gondolatszennyezettségi állapotának ártunk, ha készpénzként, hiteles információként fogadva, automatikusan idézzük, szólunk róla, utána járunk a Magyar Nemzetben megjelenteknek.

A felelősség a mienk, Tisztelt média! Hogyan leszünk az eszköze, s egyben emberek sorsának megrontója, üzleti érdekeltségek széttörésének elindítója, ha ilyen, egyértelműen  hiteltelen, etikátlan újságírói eszközökkel dolgozó média után megyünk. Ezzel ugyanis csak a mögöttük álló politikai erők törekvéseit szolgáljuk. Nevezetesen: mindig arról beszélünk, s olyan megközelítésből, amit és amilyenből ők akarják. Így irányítják a teljes médiát. Nem csak a sajátjukét.  

A Magyar Nemzet cikkéhez 

A lap által  a 2007. március 24. számban leírtak, s azokban lévő csúsztatások, melyek azután már állításokban, tényekben rögzültek, önmagukért beszélnek. Érdemes összevetni, mennyiben dolgozták bele a cikkbe a nyilatkozatomat, s vajon a kérdéseikből, így utólag, meg lehetett-e az interjúalanynak tudni, milyen információk vannak a birtokukban? A válaszaim mellékesek voltak a cikkíró számára, aki eldöntötte, bármit mondok, Ács László állításainak hisz. Hisz az volt a szándéka, hogy ürügyet találjon a besározásomra.

Kérdései, amelyeket nekem feltett, csak a látszat keltésére szolgált. S ítélkezett is azonnal.  

1. Már az alcímben van egy jelző: "a szóvivőjelölt édesanyja egy jól prosperáló lap átjátszásában segédkezett". Tehát  állítja, tisztességtelen, bűnös cselekedetet hajtottam végre.

2. .."írta Demcsák Mária, akinek egyik volt cégtársa azt állítja, 1997-ben törvénytelen módon értékesítette a Piac és Profit kiadói jogát saját érdekkörének." Tehát állítja, törvénytelenséget követtem el.

3. Ez az egykori cégtárs rendőrségi feljelentést fontolgat. Tehát sugallja: bűntettes vagyok.  

Már előző nap, a Hír Tv-s bemocskolásom kapcsán leszögeztem az Ács László állításaival ellentétes tényeket.  

A Piac és Profit mindig is a lapkészítő csapat know-how-ja volt. Köztük az enyém. Ács László sem ügyvezetőtársam, sem a szóban forgó kft. tulajdonosa nem volt az alatt a három hónap alatt, míg a Piac és Profit újonnan induló magazinunkat az Exkluzív kft, befektetőként felvállalta. A tulajdonosoknak azonban az ígéretekkel ellentétben egy fillérje nem volt. A harmadik lapszám kiadása már ellehetetlenült. Addigra már 12 millió forintnyi adósság halmozódott fel.  

Az új befektető átvállalta a teljes adósságot, valamint kifizetett az Exkluzív kft-nek 2 millió forint vételárat, valamint nem tartott igényt az addigi terjesztési és hirdetési bevételekre, Viszont az előfizetők felé átvállalta a teljesítést. A lappal kapcsolatos minden ügylet törvényes volt, a GT előírásainak megfelelt, Törvényesen bejegyzett, engedélyekkel rendelkezik.  

Egy induló, új lapnak még nincs értéke. Sem 2, sem 20 millió forint nem értékelhető árként. Egy bevezetett lapnak már van értéke és ára. A 10 év után is jól működő lapunk, úgy látszik már vonzó és irigylésre méltó. Rólunk mindent lehet tudni. Ács László úrról pedig még mindig nem tudom, milyen minőségben lép fel és miért ellenünk. S miért nem ment el a rendőrségre vagy a bíróságra az elmúlt 10 év alatt. De a Hír Tv-be odaért.  

Többet erről az ügyről nem vagyok hajlandó nyilatkozni. Lezártnak tekintem a magunk részéről.  

Demcsák Mária

főszerkesztő

Piac és Profit

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo