Március 31. után csak a tokaji borvidékről származó borok palackjain lehet feltüntetni a Tokaji nevet. Az Európai Bíróság előtt azonban még öt, függőben lévő olasz beadvány fekszik, amelyek a Tokaji név magyar kisajátítását vitatják - tudósít Brüsszelből az EU-vonal nevű honlap. A hónap utolsó napjától tehát az Európai Unióban Magyarországon (és Szlovákián) kívül nem lehet olyan borosüvegeket gyártani, amelyen a Tokaji felirat, illetve annak valamelyik változata szerepel. Szombaton jár le az az átmeneti időszak, amelyet egy még 1993-ban az EK és Magyarország között aláírt bormegállapodás adott a nem magyar eredetű Tokaji borok forgalomból való kivonására. A csatlakozási tárgyalásokon az EU megerősítette a '93-as bormegállapodásnak ezt a rendelkezését, érvényesítve a földrajzi eredetvédelem elvét. Európában Magyarországon kívül Franciaországban "Tocai Pinot Gris" néven, Olaszországban "Tocai friuliano" néven és Szlovákiában hoztak forgalomba korábban Tokajit, a Szlovákiából származót ugyanakkor az EU az egységes földrajzi borrégió szerves részének tekinti. Az elzászi borospalackokról már régebben lekerültek a "Tocai"-feliratok, Olaszország azonban a mai napig nem akar belenyugodni, hogy a Friuli-Venezia Giulia tartományban palackozott háziborok címkéjéről lekerüljön a Tocai név.
Tokajit, tisztán
Tocai Pinot Gris néven Franciaországban, Tocai friulianoként Olaszországban befejezi pályafutását az "ottani Tokaji", az EU tisztán nekünk a borunkat.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.