Több nő kell

A társadalom egészségesebb közérzetének kialakításához szükség lenne a nők számára több rugalmas munkaidő biztosítására, ennek alig 8 százalékos arányával Magyarország az EU-n belül az utolsó helyen áll - többi között erről beszélt a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója hétfőn Zsámbékon a nők helyzetéről rendezett szakmai konferencián.

Kopp Mária elmondta, hogy a nők nehezen felelnek  meg  gyereknevelés és a karrierépítés kettős szerepének. A társadalom ugyan álszent módon esélyegyenlőséget hirdet, valójában azonban sokféle módon akadályozza a nők boldogulását. Holott a nők erősen pozitív hatást fejthetnek ki a társadalomra. A munkahelyen például a férfiak általában rivalizálnak egymással, a nők másfajta értékrendje szerint inkább a jó légkör kialakítására törekednek, ami egy adott közösségben végső soron a gazdasági mutatók javulását is eredményezheti.

A felmérések szerint a magyar társadalom ma is gyerekbarát, mégsem engedi ennek az attitűdnek a kiteljesedését. Az adatok igazolják, hogy a fiatalok többsége kettőnél több gyereket szeretne, ám mégis jelenleg átlagban 1,3 gyereket vállalnak a 40 éven aluli családok. A tapasztalat szerint ugyanis a gyermek sok esetben az elszegényedéssel jár. A családok helyzetbe hozásának a politikán kívül fontos szerepe lehet a munkahelyeknek, az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek is - hangsúlyozta a szakember.

Nem kell a szembeálítás

Ugyancsak felmérések igazolják, hogy a házasságban élő férfiak időskori életkilátásai ötször jobbak, mint az egyedül élő kortársaiké, nők esetében pedig nem annyira a házasság, inkább a harmonikus kapcsolat hosszabbítja meg az életet. A nők azonban nem csupán védőernyőként szolgálnak párjuk számára, hanem a túlzott anyagias szemléletük a férfi korai halálában is szerepet játszhat. Irreális elvárások esetén ugyanis a férfi a nyomás hatására frusztrálttá válik, belehajszolja magát erőn felüli vállalásokba, ami az egészségkárosító rizikófaktorokat növeli.

Az előadó elhibázottnak nevezte a feminista mozgalmaknak a férfiak és nők egymás szembeállítását célzó törekvéseit. Álláspontja szerint - amint kifejtette - inkább a család szerepének hangsúlyozása lenne a követendő. A harmonikus családi légkörben felcseperedő gyerek többnyire egészségesebb, intelligensebb mint az egymással harcban álló szülök esetében - mondta Kopp Mária.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo