Szörényi Levente Törökországba disszidál, ha Magyar Péter lesz a kormányfő

Szörényi Levente gondolatáról az embernek óhatatlanul az jut eszébe, mennyi idős kommunista ember mondott hasonlót Orbán Viktor kapcsán Horn Gyula kormányzása idején. Aztán mi lett a cserebogárból?

A demokrácia definíciója szerint politikai váltógazdaságot jelent. Lényege, hogy amennyiben egy hatalom bekapzsul, elhülyül, vagy egyszerűen rossz választás történt, akkor az emberek rövid úton leválthatják. A legnagyobb baj, hogy jelenleg ez nem működik. A Fidesz kétharmadával visszaélve olyan törvényeket hozott, amely szinte lehetetlenné tette, hogy az emberek másképp döntsenek. A választási körzethatárok megváltoztatása, a külföldön élő magyarok szavazati jogainak manipulálása, a média elfoglalása behozhatatlan előnyt jelent a Fidesz számára. Másképpen fogalmazva teljesen mindegy jelen pillanatban, hogy milyen ember Magyar Péter. A fontos az lenne, hogy amennyiben alkalmatlannak bizonyul, akkor az emberek meneszthessék és erről szabadon dönthessenek mindenféle manipuláció nélkül. A döntési szabadság joga hiányzik a mai közéletből, inkább ezért kellene harcolni, mint félinformációkkal stuffolni magunkat és az embereket, ami minden csak nem keresztényi.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo