Szijjártó szerint az emberek többsége az államot választja

Szijjártó Péter szerint az emberek döntő többsége az állami nyugdíjrendszerbe helyezi majd át a nyugdíjcélú befizetéseit, mert ez jelent számukra biztonságot és biztos nyugdíjat.

A miniszterelnök szóvivője azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja azt javasolja az embereknek, hogy vagyonukkal ne lépjenek át az állami nyugdíjkasszába, ne ajándékozzák pénzüket a "Fidesz urainak gazdagodására".

Szijjártó Péter erre utalva azt mondta, hogy sajnálják, hogy a szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy az emberek nyugdíjcélú befizetései ne biztonságba kerüljenek, hanem azokkal spekuláns üzletemberek a nyugdíjtőzsdén próbálhassák ki a saját szerencséjüket. Szíjjártó szerint annak érdekében, hogy az emberek a nyugdíjcélú befizetéseiket biztonságba helyezhessék, a kormány lehetővé tette, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerből át-, illetve vissza lehessen lépni az állami nyugdíjrendszerbe. A Nemzetgazdasági Minisztériumban már az "utolsó fázisban" van annak a törvénynek a kidolgozása, amely az átlépés pontos szabályait meghatározza. Az erről szóló jogszabályt a kormány a lehető leghamarabb el fogja fogadni. A szóvivő azt mondta, hogy olyan szabályok lesznek, amelyek lehetővé teszik majd mindenki számára, hogy átlépjen az állami nyugdíjrendszerbe.

Szavazás:

Ön átlép az állami nyugdíjrendszerbe?

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo