Szexuális bűncselekményt ismert el Borkai Zsolt egykori győri fideszes polgármester?

Az adriai szexbotrányába belebukott Borkai Zsolt egykori győri fideszes polgármester az ATV vasárnapi exkluzív interjújában elismerte: előre tudta, hogy prostituáltak is lesznek azon a hajón, amelyen közösen szórakoztak, és az „eseményt” az egyik barátja intézte. A barát személyére nem igazán derült fény, ám ilyen meghívásra egy felelős politikus nemet mond. A bukott polgármester jövőre mégis függetlenként indul a posztért. Magyar György ügyvéd írása.

„Aki haszonszerzés céljából valakit szexuális cselekmény végzésére másnak megszerez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – olvasható a Btk.-ban. A jogszabályból az is kiderül, hogy aki „épületet vagy egyéb helyet prostitúció céljára másnak a rendelkezésére bocsát”, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A jogszabály nyelvtani értelmezése alapján egyetlen esetben is megvalósul a bűncselekmény, rendszertani értelemben ez már nem ilyen biztos, mert „baráti szívességként” ez egy-egy alkalommal talán belefér.

Borkai ismét polgármester lesz? (Fotó: Borkai/Facebook)
Borkai ismét polgármester lesz? (Fotó: Borkai/Facebook)

Hogy ez most miért lett érdekes? Az adriai szexbotrányába belebukott Borkai Zsolt egykori győri fideszes polgármester az ATV vasárnapi Heti naplónak adott exkluzív interjújában elismerte: előre tudta, hogy prostituáltak is lesznek azon az adriain hajón, és az „eseményt” az egyik barátja intézte. Egy ilyen meghívásra egy felelős politikus persze valószínűleg nemet mond.

A polgármester még 2012-ben állítólag az egyik ügyvéd barátját tájékoztatta arról, hogy az Audi mely területen – az ipari parkkal határos ingatlanon – tervezi megépíteni az új logisztikai központját. A sajtóbeszámolók szerint ő az információ birtokában 1,5 milliárd forintért felvásárolta az érintett ingatlanokat, hogy azokat az átminősítésük után, rövid időn belül már 7 milliárd forintért adja tovább. Ezzel nem tudunk mit kezdeni, mert a rendőrség szerint senki nem követett el bűncselekményt. Ez nem feltétlenül igaz, de spongya rá.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo