Százezer lakás közül választhatunk a hétvégén

Több mint százezer eladásra váró lakással várja a látogatókat szombaton és vasárnap a Millenáris Parkban a 4. Horizont Lakásbörze - közölte a rendező, azonos nevű kft.

A szombaton vasárnap ingyenesen látogatható rendezvény sajátossága az új beléptetési rendszer.

Minden érkezőhöz saját látogatói profilt hoz létre a program, így a lakáskeresőknek nem szükséges megadniuk az adataikat minden egyes standon, ha bemutatják a kártyájukat. A nap végén a kiállító lehívhatja azoknak a listáját, akik felkeresték a standját. A látogatók döntik el, hogy megadják-e elérhetőségeiket és engedélyezik-e az adataik használatát. (Mire figyeljünk lakásvásárláskor? Innen megtudhatja!)

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo