Sólyom visszadobta

Nem írta alá a köztársasági elnök az egészségbiztosítási pénzárakról szóló törvényt, amit megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. Sólyom László ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be. Az államfő szerint egy ilyen nagy reform támogatás és bizalom nélkül nem lehet eredményes.

A siker eléréséhez szükségesnek tartja az orvosok és az egészségügyben dolgozók többségének támogatását is, de legalább azt, hogy a változásokat elfogadják. Sólyom László véleménye szerint ezek a feltételek eddig nem teljesültek, de kifogásolta a törvény több lényeges tartalmi elemét és meghozatalának módját is. Megjegyezte, hogy a készülő törvény esetében szakmai szervezetek nem, vagy csak megkésve kaptak tájékoztatást annak szövegéről, és nem állt elég idő a rendelkezésükre annak véleményezésére. Véleménye szerint a törvény jövendő hatását bizonytalanná és kockázatossá teszi, hogy nem készült hozzá valódi hatástanulmány.

A köztársasági elnök külföldi tapasztalatokra hivatkozva kijelentette, hogy a biztosítót addig válogatnak az egészséges és a drágán gyógyítható biztosítottak között, amíg az gazdaságilag kifizetődő. Megemlítette, hogy az országos kockázatközösség szabályozása hiányos. Kifejtette, hogy a verseny és a magántőke bevonása a társadalombiztosításba alkotmányosan lehetséges, és az adott körülmények között eredményre is vezethet, de a külföldön egyedül hatékonynak bizonyult árversenyt a törvény kizárja.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo