Roma lehetőségek a négyes metrónál

Intézményesített rendszert kívánnak kiépíteni a romák munkaerő-piaci visszaintegrálására. A fővárosi nagyberuházások erre lehetőséget biztosítanak.

Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke és a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója arról, hogy a két szervezet a jövőben közösen keresi a romák munkaerőpiaci visszaintegrálásának lehetőségeit. Makai István, az FCÖ elnöke elmondta, hogy az "Új utakon - Esélyteremtő összefogás a budapesti romák foglalkoztatásáért" elnevezésű program keretében "intézményesített rendszert" kívánnak kiépíteni az említett lehetőségek megteremtésére. (Az Európai Parlament és a szocialista frakció már korábban cselekvési tervet indított el a romák helyzetének javítására.)

Az önkormányzat felnőttképzési program indítását is tervezi, hogy a még szakképzetlen fővárosi romák szakmát szerezhessenek, illetve újabb képesítést kaphassanak. Makai István hangsúlyozta, hogy olyan szakmákra és szakemberekre van szükség, amelyek piacképesek, hogy a fővárosban zajló nagyberuházások során a romák is lehetőséghez juthassanak. Példaként a 4-es metró építését említette.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo