Országos körúton dicsekszik az MSZP

Kampányba kezd a szocialista párt, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két év gazdasági eredményeit. A Kánaán szerintük sem jött még el.

A kampány célja, hogy a ciklus felénél a két éve kormányon lévő szocialista párt beszámoljon az eredményekről - jelentette be Nyakó István, az MSZP szóvivője. Elmondása szerint, nem állítják, hogy "eljött a Kánaán", de rá akarnak mutatni, nem igaz a Fidesz azon állítása, miszerint tönkrement az ország. Óvatos derűlátásra van ok - vélekedett a politikus, aki szerint az eddigi erőfeszítések után most elindult valami, idén már láthatóak és kézzelfoghatóak az eredmények a gazdaságban. A távirati iroda értesülései szerint a kampány néhány tízmillió forintba kerül.

A szóvivő szerint az MSZP a cselekvés pártja, a lakosság teherbíró képességét figyelembe vevő reformokat mindig végrehajtotta. Nyakó István közölte, az október közepéig tartó kampányban szórólapokon, óriásplakáton, valamint az írott sajtóban jelennek meg a hirdetések.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az elmúlt időszakban többször is beszélt arról, hogy 2008 a trendforduló éve, mivel javulnak a gazdasági adatok. A Fidesz szerint azonban gazdasági és szociális válság van Magyarországon.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo