Orbán Viktor szóra sem méltatta az ősfideszest Tusványoson

Pesty László ősfideszes Tusványoson írt egy SMS-t Orbán Viktor legközelebbi munkatársának, hogy szeretne négyszemközt másfél percet beszélni a miniszterelnökkel. Egyetlen szavas válaszra sem méltatták, pedig a rendezvényen elvileg bárki odaléphetett a kormányfőhöz váltani vele néhány mondatot.

Egy pap barátom mesélte, hogy ő még nem találkozott olyan haldoklóval, aki a halálos ágyán is ateista maradt volna. És valószínűleg igaza van, a legelvetemültebb elme is valójában hisz önmaga halhatatlanságában. Így egyáltalán nem tekinthető egy zabolátlan fantázia szárnyalásának, ha úgy véljük, lesznek olyanok, akik önvallomással búcsúznak evilági létüktől, mert bizony vannak bőven homályos részletek a magunk mögött hagyott emberöltőből. Hogyan lett az elkötelezetten Európa és demokrácia párti Fideszből egy keleti orientáltságú, bizánci rendszert üzemeltető autokrata rezsim?

Hogyan fordulhat elő, hogy ma egy gyékényen árulnak azokkal, akiket 30 éve még Magyarország legnagyobb ellenségének tekintettek? Hogyan maradhattunk több évtized után is az energiapiacon teljesen kiszolgáltatottak az oroszoknak, miért nem hajtották végre saját energiadiverzifikációról szóló programjukat? Hogyan lehetséges, hogy akik a leghangosabban szidják Brüsszelt, amikor pénz érkezik onnan, akkor az elsők között tartják a markukat a pénztárablaknál? Majd milliárdokat érő yachtokon nyaralgatnak, persze nem Moszkva környékén, hanem a szidalmazott Nyugaton. És folytathatnánk.

Szóval kedves ősfideszesek, a magunk részéről szívesen helyt adunk a történelmi kitárulkozásoknak, amennyiben van ilyen szándék. Talán nem lenne érdektelen az utókor számára megérteni, miért nem sikerült megvalósítani a magyarok ezeréves álmát a teljes európai integrációról. Ehelyett itt támolygunk újra a kipcsak ősök és Európa között, mint a bolygó hollandi az utolsó ítélet napjáig.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo