Orbán meghökkentette a világot

Az ukrajnai háborúban a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem az Egyesült Államok és Oroszország között, a hatalmi realitások alapján az amerikaiakkal kell tárgyalni – mondta Orbán Viktor Berlinben a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung című napilap rendezvényén. A kormányfő szerint a béke reménye Donald Trump korábbi amerikai elnök.

Visszatérve a realitásokhoz, a szakértőknek egyértelmű álláspontja, hogy az ukrajnai inváziót Oroszország évek óta tervezte és csak halasztgatta, mert abban bízott, hogy a Kelet-ukrajnába küldött irreguláris erőkkel, tanácsadókkal és fegyverekkel lassan nyílt beavatkozás nélkül is meg tudják dönteni a kijevi hatalmat. Nem sikerült, sőt Ukrajna egyre erősebb lett. A harcok és a Krím elcsatolása ellenére az ukrán GDP 2021-ben rekordot döntött és talán ez lehetett az igazi casus belli. Putyinnak lépnie kellett, ha nem akarta örökre elveszíteni posztszovjet álmát.

Orbán berlini nyilatkozatában azért van pozitívum is. A miniszterelnök februári moszkvai látogatását Putyinnál úgy kommentálta, látta az orosz vezetőn, hogy elszállt. Ez viszont valószínűleg tökéletes megfigyelés volt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo