Olajmaffia, rendőrök, politika

Kármán Irén szabadúszó oknyomozó újságíró, dokumentumfilmes múlt pénteki elrablásának és megveretésének lehetséges indítékát még ma is csak találgatni lehet. Kezdetben kézenfekvőnek tűnt ugyan, hogy az olajmaffia raboltatta el és verette meg figyelmeztetés gyanánt, hiszen Kármán Irén Szemben a maffiával címmel tavaly könyvet jelentetett meg a '90-es évek olajügyeiről. A kötet társszerzője az olajnyomozásokban egykoron kulcsszerepet játszó Sándor István nyugalmazott rendőr alezredes volt, akit Papa fedőnéven ismertek az alvilágban, s így ismert meg a szélesebb közvélemény is.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Néhány nappal a támadás után azonban kiderült, hogy a rendszerváltozást követő évek legnagyobb üzletében, az illegális olajforgalmazásban az alvilág és a politika felsejlő összefonódásának, érdekazonosságának leleplezésére szövetkezett szerzőpáros útjai már hónapokkal ezelőtt szétváltak.

Kármán Irén szerint neki elszámolási vitája van Papával. Az ő barátja közös könyvük kiadója, akitől még egy fillért sem látott a tudomása szerint legalább ötezer példányban elkelt könyv bevételéből. Ráadásul az egykori operatív tiszt, aki aktív nyomozóként számos olajügyben folytatott titkos nyomozást, Kármán Irén szerint tényfeltáró nyomozásuk alatt is "cinkelt lapokkal" játszott. Kizárólag azokat az információkat osztotta meg vele, amelyek nyilvánosságra hozatala neki ilyen-olyan okból érdekében állt. "Papa egy bosszúszomjas rendőr" - fogalmazott, s nem hagyott kétséget afelől, hogy mindinkább meggyőződése: az egykori operatív tiszt célja valójában nem az olajügyek hátterének, a politika, a rendőrség és az alvilág összefonódásának a leleplezése. - áll a Népszabadság hétvégi összeállításában.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo