Nyugdíjba megy a Vasprefektus

Gergényi Péter, Budapest Rendőrfőkapitánya benyújtotta nyugdíjazási kérelmét, a hatvanéves vezérőrnagy december 31-én távozik posztjáról.

Gergényi Péter, Budapest Rendőr-főkapitánya benyújtotta nyugdíjazási kérelmét, erősítette meg a HavariaPress szerdai hírét az Indexnek maga a főkapitány. Az Index hasonló tartalmú kedd éjszakai megkeresésére Gergényi még nem kívánt információt adni a döntésről.

A hatvanéves Gergényi Péter elmondta, hogy 2006. december 31-én akar nyugdíjba menni. Az Index kérdésére azt állította, hogy az elmúlt hetek eseményei és mostani döntése között nincs összefüggés, "kár fantáziálni".

Gergényi Péter
Gergényi Péter 1946. november 20-án született Budapesten. Munkaviszonyának kezdete: 1965. január 1. A rendőrség hivatásos állományában 1974. november 1-től teljesít szolgálatot.
1987-ben diplomázott a Rendőrtiszti Főiskolán. Hivatásos rendőri szolgálatát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság állományában kezdte, ellenőrző járőrként. 1979-től ugyanitt már a főkapitányság bűnügyi osztályának vizsgálója, majd 1984-től főnyomozója.
1983. július 1-én az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetőjévé nevezték ki, majd öt év elteltével a Ráckevei Rendőrkapitányság vezető-helyettese lett. 1991-től a Váci Rendőrkapitányság kapitányságvezetői beosztását töltötte be.
Ugyanezen év június 16-tól a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság vezetője, 1993-ig. Ekkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kerületi Felügyeleti és Koordinációs Főosztály vezetőjévé nevezték ki. Még ez évben megbízták a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitányi feladatainak ellátásával.
1995-től a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői feladatait 1996-tól látta el, kezdetben megbízás alapján, majd 1997. február 07-i hatállyal kinevezték.
Munkája elismeréseként a Magyar Köztársaság Elnöke 1997. október 23-án dandártábornokká nevezte ki. Több alkalommal részesült kiemelkedő szakmai teljesítményéért belügyminiszteri és ORFK vezetői jutalomban, dicséretben.
2003. július 01-i hatállyal Budapest Rendőr-főkapitányává nevezték ki.
 

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo