Nyitás előtt a Sziget

A Sziget fesztivál csaknem minden programhelyszíne felépült már a Hajógyári szigeten vasárnap délutánra, hiszen a Magyar Dal Napjával már hétfőn megkezdődik az egyhetes rendezvény. A vasárnapi sajtóbejáráson kiderült, hogy megnövelték a rendezvény befogadóképességét, így 65 ezer helyett akár 70 ezren is szórakozhatnak egy-egy nap a Szigeten.

Nincs többé üzleti siker ESG nélkül?

Klasszis Talks&Wine - Fenntarthatóság a gyakorlatban: a szabályozástól a versenyelőnyig.

Jöjjön el és legyen Klasszisokkal jobb!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője elmondta, hogy a keddi Iron Maiden, a pénteki Sex Pistols, valamint a szombati REM koncert napján is telt házra számít, ha nem lesz esős idő. Arról is beszámolt, hogy idén megnövelték a nagyszínpad méretét is (900 négyzetméterre), hiszen egyes fellépők - mint például az Iron Maiden - komolyabb színpadképpel érkeznek.

A 76 hektáron elterülő rendezvény helyszíneit hatezer ember építette fel 15 nap alatt. A sátrak összterülete mintegy 32 ezer négyzetméter. Gerendai Károly megjegyezte: a fesztivál két legnagyobb, 2.700 négyzetméteres sátra - a party aréna és a wan2 sátor - egyenként akkora, mint a Petőfi Csarnok.

Idén is kifejezetten ügyeltek arra, hogy a szigeten lévő sátrakból minél kevésbé szűrődjön ki a zaj, új zajszigetelő falakat alkalmaznak, sőt úgynevezett hanglimiter tartja majd kordában a hangnyomást. Ezek emberi közreműködés nélkül, automatikusan lehalkítják a hangfalakat, ha valamelyik programhelyszínnél megpróbálják túllépni a megengedett tartományba beállított hangerőt. Emellett nem marad el a szokásos éjszakai hangpróba sem, amelyen a környező kerületek polgármesterei is részt vesznek majd.

A szervezők ismét nyomatékosan kérték, hogy aki teheti, ne autóval közelítse meg a fesztivál területét, hiszen a fővárosi önkormányzat lezáratta a budai alsó rakpartot, és emiatt még nehezebb lesz a közlekedés a környéken. Azt ajánlják, hogy a látogatók inkább a tömegközlekedést használják, illetve kerékpárral vagy hajóval közelítsék meg a Hajógyári szigetet.

Bús Balázs, a III. kerület polgármestere elmondta, hogy tart attól, hogy a rakpart lezárása miatt komolyabb fennakadások lesznek a közlekedésben a Szentendrei úton és környékén. Mint mondta, korábban úgy volt, hogy a Szépvölgyi útnál nyitott átjárót minden autós igénybe tudja majd venni, azonban a fővárosi önkormányzat visszakozott és csak célforgalomra engedélyezte annak megnyitását, azaz csak a Szigetet építők és a fesztiválon dolgozók használhatják majd az alsó rakpartot.

Közölte: fokozott rendőri ellenőrzések lesznek a környéken, a szabálytanul parkolókat büntetni fogják. A zaj miatt mindig vannak lakossági panaszok, most is számít ilyenekre. Ezeket ki fogják vizsgálni és orvosolni fogják. Bús Balázs az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a magyar dal napján biztosan kilátogat a Szigetre és a REM koncertre is kíváncsi.

A szigeten szabott italárakra számíthatnak a látogatók, ezeket feltüntették például a programfüzetben is. A fél literes szénsavas és rostos üdítők 350 forintba, az ásványvizek 250 forintba kerülnek, a legolcsóbb dobozos sör 430 forint, egy deci bor pedig 100 forinttól kezdődik. A röviditalok ára 600-700 forint.

A rendezvény legtöbb látogatót vonzó koncertjei között lesz a REM és Iron Maiden szereplésén túl a Sex Pistols, a The Killers, Jamiroquai és Alanis Morissette fellépése. Összesen 42 országból érkeznek fellépők a fesztiválra.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo