Nem luxus a zöld: így nyaralhatunk olcsón és környezetkímélően

A gazdasági válság ellenére folyamatos fellendülés mutatkozik a turisztikai iparágban világszinten. Ez főleg a luxusnyaralásokat érinti, azonban egyre többen vannak azok is, akiknek pénztárcájuk megóvása mellett a környezet kímélése is fontos.

Ma már nem kifejezetten luxus „zölden" utazni, csak ismerni kell a módját. Sokan nem tudják, de a repülés a környezet számára az egyik legmegterhelőbb utazási forma, azonban itt is van választásunk - hívja fel sajtóközleményében a figyelmet a GREENFLOW független környezetpolitikai műhely. Az „ECO" programhoz csatlakozott légitársaságok gépei például akár 25%-kal csendesebbek, 50%-kal kevesebb szén-dioxidot és 75%-kal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki.

Ahogy a fizetőképes utazóközönség egyre környezettudatosabbá válik, úgy válik egyre komolyabb, és főleg a egyre szélesebb rétegek számára is egyre elérhetőbb áron szolgáltató iparággá az ökoturizmus. A turizmus fejlődése azonban így is egyre nagyobb terhet jelent a környezetre nézve: a közlekedésből, az ott-tartózkodásból és a szabadidő eltöltésének különböző formáiból eredő negatív hatások a természeti erőforrások elszennyeződéséhez, az élővilág változatosságának veszélyeztetéséhez, sok helyen pedig a természetes tájkép megsemmisüléséhez vezetnek. Ez végső soron a turizmusra is visszahat, hiszen így az egykor kedvelt célterületek elveszítik vonzerejüket.

A GREENFLOW független környezetpolitikai műhely összeállította a környezettudatos nyaralás három fő, egyszerű alapelvét, amelyet követve megőrizhetjük üdülőhelyeink természeti szépségét, és még spórolhatunk is:

1. Első lépés: utazzunk környezetkímélően!

Közelre és olcsóbban utazik a magyar
A turizmus még nem tért magához a válság után, a szakmai szervezetek a következő egy-két évben nem reménykednek a látványos fellendülésben. A szállodaipar kilátásai bizonytalanok, az utazásszervezők óvatosabb üzletpolitikát követnek. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerint a hazai turizmus, szállodaipar fejlődésének kilátásai bizonytalanok, az utazási irodák szövetsége szerint legjobb esetben is csak stagnálás várható a következő egy-két évben a kiutazás és a beutazás területén. A szállodaszövetség és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) is úgy látja, a bizonytalanságot, a stagnálást elsősorban a gazdasági válság idézte elő. A MUISZ szerint az utazási kedv ugyan nem tört meg, de az utazók nagy többsége az olcsóbb kategóriájú utakat keresi. Rövidebb időre, olcsóbb szálláshelyre, közelebbi úti célokra utaznak a legtöbben. Sokan inkább itthon maradnak, és hosszú hétvégékkel oldják meg a nyaralást.

A turizmussal összefüggő közlekedés óriási környezetterhelést jelent: az autó- és repülőutak során kibocsátott CO² mennyisége jelentős kárt okoz a természetben, roncsolja az ózonréteget.

Csökkenthetjük a negatív környezeti hatást, ha Magyarországon választunk úti célt, hiszen akkor nem kell repülőre szállni, és mehetünk vonattal, amire a kerékpárunkat is feltehetjük. Itthon az autóút is többnyire lényegesen rövidebb, mint egy külföldi nyaralás esetén. Ha autóval kelünk útra, bátran használjunk „telekocsit" - keressünk útitársakat, vagy szálljunk be mások mellé -, a helyszínen pedig lehetőség szerint kerékpározzunk, gyalogoljunk, szálljunk tömegközlekedési eszközökre! Az autóút során ügyeljünk gépkocsink fogyasztására - nem csak a környezetet, hanem a pénztárcánkat is kímélhetjük, ha lemondunk a tetőcsomagtartóról és a légkondicionálásról, valamint betartjuk a sebességhatárokat!

A szabadságok ideje azonban korlátozott, így a repülés sok helyen megkerülhetetlen. Mint azt Őri István, a GREENFLOW környezetpolitikai műhely vezetője hangsúlyozza: „Ha mindenképpen repülőre kell szállnunk, válasszunk „ECO" programhoz csatlakozott légitársaságot! A szén-dioxid-kompenzációs program keretében a résztvevő légitársaságok kiszámolják az egy utasra eső kibocsátást az úthossz, a kihasználtság és az üzemanyag-fogyasztás alapján, és lehetővé teszik az utasok számára, hogy kompenzálják a járatok szén-dioxid-kibocsátását. A flották zömét olyan repülőgépek alkotják, amelyek a ma legmodernebbek: 25%-kal csendesebbek, 50%-kal kevesebb szén-dioxidot és 75%-kal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, mint a régi típusok."


Utazzunk környezetkímélően

2. Természetközeli feltöltődés ökoszállásokon

 

Jó szezonban bíznak a Balatonnál
A balatoni előszezonban eddig 5-9 százalékkal nőtt a személyhajó- és kompforgalom az előző évhez képest, a kereskedelmi szálláshelyeken a május hozott némi javulást, de a június a korábbi évekhez hasonlóan alakult: az üdülőrégió szolgáltatói összességében bizakodóak az idei szezont illetően, amit a tavalyinál jobb időjárás reményére alapoznak. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója szerint a Szántód és Tihany között egész évben közlekedő kompon június 20-ig 192.897 utast és 75.546 járművet szállítottak, ami egyformán 9 százalékos forgalomnövekedés az előző év azonos időszakához képest. A tavasszal fokozatosan beindult személyhajókon eddig 87.539 utas utazott, ami 5 százalékos növekedés a tavalyihoz viszonyítva.

A szállodák működésük során rengeteg energiát, vizet, tisztítószert használnak fel, és tetemes mennyiségű hulladékot termelnek. Az elmúlt néhány évtizedben azonban a világ számos országában, és az utóbbi években Magyarországion is megjelentek már az ún. „ökoszállodák", amelyek számos eszközzel igyekeznek megvédeni Földünk természeti kincseit. A természetközeli pihenés sokszor hatékonyabb kikapcsolódást is jelent, mint egy hagyományos, a lakásunktól alig különböző szálloda, ráadásul itthon ezek a szállások jellemzően olcsóbbak is.

A vendégek ugyan alhatnak franciaágyon, sőt, újrafelhasznált vízzel működő vízöblítéses vécé használatára is van lehetőségük, de például kőépület helyett sátrat kaphatnak, a szabadtéren álló zuhanyhoz pedig vödörben hordják a vizet. Az éttermekben helyben termett zöldségekből, gyümölcsökből, tenyésztett állatokból készülő fogásokat ehetnek, szabadidős programként pedig horgászatot, lovaglást, kenutúrákat, és természettudós által vezetett kirándulásokat is választhatnak.


A Balaton természeti értékekben is bővelkedik.

3. Védjük a környezetet külföldön is!

Sokan a nyaralásuk során nem fordítanak kellő figyelmet a környezet védelmére, hiszen „nem otthon vannak". Fontos azonban, hogy utazásaink során is kíméljük a természeti értékeket, mert hanyagságunkkal egyúttal a helyi turisztikai értékeket is romboljuk, és akarva-akaratlanul visszaélünk a házigazdáink vendégszeretetével. Éppen ezért fokozottan ügyeljünk arra, hogy

soha ne vásároljunk védett növényből, állatból, korallból, ásványból, fából készült emlék- és ajándéktárgyat, ékszert!

ne törjünk le „emlékbe" virágot, növényt, cseppkövet, vagy bármilyen más természeti ritkaságot, ne pusztítsunk el semmit!

külföldön se szemeteljünk, ne pazaroljuk a vizet!

tartsuk tiszteletben a helyi kultúrát és szokásokat, tiszteljük a természeti népeket, a trópusokon a szegénységet és az élővilágot!

Hatmilliárd falusi turizmusra
Július 1-31. között lehet pályázni turisztikai fejlesztésekre az 5 ezer fő alatti, viszonylag gyéren lakott településeken. Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetnek a vidéki turizmus ösztönzésére szánt európai uniós keret elosztásáról. A Vidékfejlesztési Minisztérium így erősíti meg, hogy a forrás biztosan azokhoz a pályázókhoz kerüljön, akik a legtöbbet tehetik a helyi gazdaság fellendítéséért. Az akciócsoportok 6 milliárd forint sorsáról határozhatnak, pályázni július 1-31. között lehet. A turisztikai vállalkozásoknak kiírt pályázaton azok a természetes személyek, mikro-, kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, nonprofit szervezetek, egyházak kérhetnek támogatást, amelyek 5000 fő alatti lakosságszámú és a legfeljebb 100 fő/km2 népsűrűségű (viszonylag gyéren lakott) településeken élnek, működnek. A pályázók legalább 1 millió, legfeljebb 35 millió forintot igényelhetnek, de az összeg felső határát a HACS-ok saját illetékességi területükön csökkenthetik. A hozzájárulás mértéke hátrányos helyzetű településeken 65%, egyébként 60%, de közhasznú tevékenységet végző nonprofit szervezetek 100%-os támogatást is kaphatnak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo