Nagyon nehezen tudnak félretenni a nyugdíjas évekre a magyarok

Jelentősnek mondható változások és ellentétek láthatóak a nyugdíjkilátásokban. A 30-59 éves korosztályban az öngondoskodást fontosnak tartók aránya a korábbi években mért alig több mint 80 százalékról 87 százalékra emelkedett, ugyanakkor egyre többen vannak, akik szerint nem fognak tudni kielégítően megélni: az idei második negyedévben már 75 százalékuk gondolta úgy, hogy az állami nyugdíj kevés lesz a megélhetéshez. 

Meglehetősen vegyes kilátásokkal készülnek a középkorúak, a 30-59 évesek a nyugdíjas éveikre. Nagyon sokan vannak, akik szerint az állami nyugdíjuk kevés lesz, ezért egyre nagyobb azoknak a száma, akik fontosnak tartják az öngondoskodást - derült ki a K&H október 17-én tartott sajtótájékoztatóján, amelyen a pénzintézet reprezentatív - második negyedévben készült - felmérése alapján Székely Pálma életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője ismertette a különböző korosztályok megtakarítási attitűdjeit, a nyugdíjról és az öngondoskodásról alkotott véleményét.

Fontos dolog a hosszú távú spórolás, de nagyon sok embernek nem futja rá

“Az egyik leglényegesebb, egyben kedvező változás, hogy az idén még jobban fókuszba került az öngondoskodás. A megkérdezettek 87 százaléka, vagyis 10-ből majdnem 9-en nagyon fontosnak tartják a nyugdíjas korra való takarékoskodást, szerintük nem elég csak az állami juttatásokra számítani. Az előző években 10-ből 8 megkérdezett vélekedett így, vagyis javulás történt ezen a téren” - ismertette a részletes eredményeket a K&H szakembere.

Az öngondoskodás felértékelődésében szerepet játszhatott, hogy már a második negyedévben is számottevően növekedésnek indult az infláció, amely egyébként a múlt év közepétől került egyre gyorsuló pályára. “Emellett a bizonytalanabb gazdasági helyzet, a járvány utóhatásai, az Ukrajnában zajló háború, az energiakrízis mind-mind hozzájárulhatott ahhoz, hogy azok, akik tehetik, a megtakarításokat a korábbinál fontosabb tényezőnek tartják.” - tette hozzá Székely Pálma.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo