Mennyibe kerül a gyermekvállalás Magyarországon?

Nincs nagyobb öröm egy férfi és egy nő életében, mint amikor anyává és apává, egy családdá válnak. Az öröm mellett azonban a kiadásokkal is számolni kell. Nem csak a gyermek felnevelése jelent jelentős költségeket a pár életben, hanem már a gyermek tervezésekor is ki kell nyitni a pénztárcát. Még a legóvatosabb becslés szerint is elérheti az egymillió forintot a gyermekvállalás ára Magyarországon.

A gyermekvállalás költségei minden családot tervező párnak fontos szempont lehet a döntéseik meghozatalában. Egy gyermek születése teljesen megváltoztatja a párok életét. Ez nem csak a szokásaik, cselekedeteik átalakulásában jelenik meg, hanem a gazdasági döntéseiket is más szempontok alapján határozzák meg. Érdemes időben elkezdeni készülni anyagilag is a gyermekvállalásra, de vigyázz, nem csak a közeljövőre érdemes gondolnod – hívta fel a figyelmet a Pénzügyi Tudakozó legfrissebb bejegyzése, amelyben arra vállalkoztak, hogy megbecsüljék a gyermekvállalás költségeit.

Vitaminok, vizsgálatok: a határ a csillagos ég

Ha szeretnéd felkészíteni a szervezetedet a várandósság időszakára, vagy megkönnyíteni a fogantatást, érdemes lehet terhességi vitaminokat szedni. Ha nem csak a leendő gyermeked számára szükséges folsavat szednéd, hanem a saját tested vitaminszükségleteit is kielégítenéd, akkor szinte biztos, hogy több ezer forintot fogsz a gyógyszertárban hagyni havonta. A készítmények ára kb. 1600 forintnál kezdődik, de van, ami a 6000 forintot is meghaladja. Ez persze márkától és kiszereléstől is függhet.

Kép:Pixabay

A vitaminok mellett gondolnod kell a nőgyógyászati vizsgálatokra. A családalapítás előtt tanácsos kivizsgáltatnod magad, hogy kiderüljön, biztosan nincs semmi akadálya annak, hogy belevágjatok. Ezt lehet állami kórházban, rendelőben intézni, de amennyiben magánúton szeretnéd, akkor bizony 10-15.000 forintnál kezdődik egy vizsgálat ára, és a határ a „csillagos ég”.

A terhesség alatt az ultrahangos vizsgálatok elengedhetetlenek. Ez olyan vizsgálat, amit szintén intézhetsz ingyenesen, de magánrendelőben, magánkórházban, szintén minimum 8-10.000 forintos kiadást jelent. A 12.-14. hét körül (mindenképpen az első trimeszterben) ajánlott elvégeztetni a kombinált tesztet. Ezt erősen ajánlják az orvosok, ilyenkor a születendő baba komolyabb betegségeit próbálják meg kiszűrni, ami megközelítőleg 30.000 forintos kiadást jelent.

A 16. hét körül jön a következő ajánlott vizsgálat, mely szintén nem kötelező. Ez az integrált teszt, mely tulajdonképpen csupán két vérvizsgálatból áll. A vizsgálat ára szintén 30.000 forint körül mozog. A 18. hét körül következhet a második genetikai ultrahang. Ennél a vizsgálatnál kb. 10.000 forinttal kell számolnod. Érdemes magánrendelőben csináltatni, bár elég sok állami kórházban is van már megfelelő felszerelés.

Csak az apák 15 százaléka meg GYES-re
Az apák fele több időt töltene gyermekével az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának felmérése szerint, azonban még mindig kevés azok száma, akik az anyák helyett maradnak otthon GYES-en.
Ha a kisgyermek szívdobogására is kíváncsiak vagytok, akkor körülbelül még 15.000 forintot kell kifizetned a szívultrahangos vizsgálat díjára. Mindezek mellet még végezhetőek más vizsgálatok is. Ilyen a kontingens-szűrés vagy a szekvencia-szűrés, bár ezek költsége már sokkal jelentősebb, hiszen az utóbbi ára 40 ezer forint fölé tehető.

A gyermekvállalás költségei a szüléskor

További költségek merülhetnek fel, ha a szüléssel kapcsolatban speciális igényeid vannak. Vannak olyan magánkórházak, ahol maga a gyermek világra hozatala több, mint 500.000 forint kiadást jelenthet.

Persze, ha az igényeid nem rúgnak ennyire magasra, akkor az Országos Egészségbiztosítási Pénztár teljes egészében fedezi a költségeket. Sajnos ma már azonban ez sem feltétlenül tekinthető ingyenesnek. Következik a hálálkodás. A szülők egy kisebb-nagyobb összeggel megköszönik a munkájukat a szülőorvosnak, a szülésznőnek, esetleg a nővérkéknek. Ez orvosonként és kórházanként is eltérő lehet, hogy hol, mikor és mennyit „tesznek” a borítékba.

Van kiút a magyar egészségügyből?
A magánellátásra járók gyakorlatilag kétszer fizetnek az orvosi ellátásért – a tb-t nekik is fizetniük kell –, mégis egyre nagyobb részben lép az állami ellátás helyébe a fizetős magánegészségügy. A jelenlegi rendszer átalakítása elkerülhetetlen, mert az orvoshiány miatt kórházak, osztályok léte forog kockán.
A Pénzügyi Tudakozó nem hivatalos forrásokból származó információi szerint: átlagosan 30-60.000 forintot szoktak adni a szülőorvoknak, de nem ritka a 100.000 forint feletti összeg sem. A szülésznőnek kb. fele annyit adnak, ami körülbelül 15-30.000 forint. Arról, hogy az adott orvosnál „mennyibe kerül a szülés”, általában az anyukák a vizsgálatokra várakozva szoktak tájékozódni egymás között.

Az első hetek

A szülés költségei mellett a baba első heteihez elengedhetetlen dolgok költségeivel is mindenféleképpen kalkulálnod kell. Ezt a csomagot érdemes még a baba érkezése előtt megvásárolni, mivel utána azonnal szükség lesz rá.

Ilyen lehet a babakocsi, aminek ára körülbelül 70.000 forint körül mozog. Persze vannak olcsóbbak és sokkal drágábbak is, de ha nem szeretnél kiadni 150-200.000 forintot egy babakocsira, mégis szeretnél olyan minőségűt vásárolni, érdemes szétnézni az adok-veszek, baba-mama csoportokban. Vannak teljesen újszerű babakocsik, szinte fele annyiért, mintha újonnan vennéd.

A babakocsi mellett biztosan szükségetek lesz, kiságyra, kiskádra, körömollóra, pelenkázóra, törlőkendőkre, krémekre, pelenkára. Együttesen ezek is nagyobb kiadást jelenthetnek a szülők számára. Általában az orvosok a gyermeket és az anyát egy csomag recepttel indítják útjára a kórházból. Ezekben a legszükségesebb fürdetők, krémek vannak benne, amiknek ára együttesen kb. 15.000 forintra tehetőek. Az anyának szüksége lehet tejserkentő teára, melynek ára kb. 700-800 forint dobozonként, az újszülöttnek pedig tápszerre. Ezeket az orvos írja fel, ha szükséges, s kilónkénti árát 2500-5000 forint közé lehet belőni.

Ezekre az adókedvezményekre számíthatnak a családok
Érdekes adatsort tett közzé a KSH a magyar lakosság és háztartások összetételének megoszlásáról a 2016. évi mikrocenzus eredményei alapján. A magyar lakosságban az egyedülállóak aránya a teljes népességben 12,7 százalék, míg a családban – ideértve az élettársakat is – élők aránya 87,3 százalékos.
Az említett költségek mellett ne felejtsd el, hogy rengeteg ügyet is el kell intézned, így az oda való utazás is költséget jelenthet a család számára. Ilyen ügy a személyi-szám, TB-szám, születési anyakönyvi kivonat, és még sorolhatnánk. Ezekről a kiadásokról érdemes házi költségvetést készítened.

A gyermek jövőjére is érdemes gondolni. Akár kisebb, akár nagyobb összeget elkezdhetsz neki félretenni. Vannak különböző szabadon felhasználható gyermekcélú megtakarítások, de vigyázz, sokszor ezeknek rettenetesen magas a költségük, így nem éri meg!  Más szabadon felhasználható megtakarítások mellett létezik a Babakötvény is. Ez egy viszonylag kötöttebb megtakarítási forma volt, ma már azonban ezt is szabadon felhasználhatja a gyermek a 18. életévét betöltve. Állami támogatás is jár rá, ami évi 10% a befizetéseidre, de maximum 6.000 forint. Az állam egy életkezdési támogatással is segíti a kisgyermekeket, melynek összege egyszeri 42.500 Ft. (Fontos tudni, hogy a gyermekek nevére szóló a konstrukciók is kezelési költséggel járhatnak!)

Későbbi kiadások…

Fontos tudni, hogy a babákkal együtt nőnek a kiadások, a gyermekvállalás költségei is. A pelenka az első időszakban kb. 10-25.000 forint havi kiadást jelenthet. Ez a függ a márkától és a pelenka fazonjától is. A pelenkázáshoz, fürdetéshez szükséges babapiperék plusz 5.000 forint kiadást jelentenek havonta.

Ahogy nő a baba, úgy újabb és újabb ruhákat kell vásárolnod, mivel szinte csak pár hónap, és már ki is növi az adott rugdalózót. A babaruhákat is érdemes megnézni olyan oldalakon, ahol más anyukák adják el – sőt most már gyakran cserélgetik - a már kinőtt gyermekruhákat. Ma már nem ciki turkálóban sem megnézni, van-e esetleg pár szép babaruha darab. Később egyébként te is felteheted az kinőtt ruhákat, pelenkázót, babakocsit adok-veszek oldalakra, így valamelyest csökkentheted a kiadásaidat is.

Persze később jönnek a babajátékok, majd a bölcsődei, óvodai és iskolai kiadások. Az intézményi étkeztetés, öltöztetés ebben az időszakban is költséges lehet. A bébiszitterről még nem is beszéltünk, persze nem mindenki teheti meg, hogy bébiszittert fogadjon. A nagyszülők legalább annyira jó bébiszitterek lehetnek.

A cikk teljes terjedelemben a Pénzügyi Tudakozó oldalán olvasható!

Mi kell a demográfiai fordulathoz?
Az elmúlt hónapokban többször elhangzott, hogy demográfiai fókuszú kormányzás várható. A politika középpontjában a gyerekvállalás ösztönzése, a népességfogyás megállítása lesz. A probléma valóban égető: Magyarországon a világon egyik leggyorsabb a népesség természetes fogyása, termékenységi rátánk (vagyis az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek száma) 1,4, ami aligha lesz képes arra, hogy kompenzálja a társadalom elöregedését.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo