"Megbízhatóbbak, mint nem fogyatékos társaik"

Kutatással bizonyította be a Salva Vita Alapítvány, hogy Támogatott Foglalkoztatás nevű programja nemcsak eredményes, hanem költséghatékony is - erről csütörtökön számolt be Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Az 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy segítse az értelmi sérült emberek munkaerőpiaci elhelyezkedését. A fogyatékkal élőknek képzési programot és elhelyezkedési lehetőséget is kínál. De kapcsolatban áll a "másik oldallal", vagyis a munkaadókkal is, akikhez nemcsak munkaerőt közvetít, hanem tanácsadással próbálja segíteni, hogy milyen típusú munkát kínáljanak az értelmi sérült munkavállalóknak.

"Ügyfeleink 65 százaléka hat hónapnál több időt tölt a kiválasztott munkahelyen. A munkáltatók többsége pedig elégedett a fogyatékkal élő munkavállalókkal, mert megbízhatók, becsületesek és általuk javult a cég megítélése, valamint a munkahelyi légkör is" - mondta Vég Katalin az alapítvány ügyvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón. Az alapítvány meggyőződése, hogy a fogyatékkal élők is képesek munkájukkal értéket teremteni a társadalomban. Ezt egy kutatással is alátámasztották.

A vizsgálat neve Social Return on Investment, magyarul a Befektetés Társadalmi Megtérülése, amely elsődlegesen szociális célú szervezetek vagy projektek társadalmi értékének meghatározására alkalmazható. A kutatás a megtérülést a befektetéshez viszonyítva mutatja ki, sőt egy tevékenység gazdasági teljesítményén túl, annak társadalmi értékét is megadja - fogalmazott Karl Leathem a vizsgálatot végző Lodestar, egy brit székhelyű tanácsadó szervezet munkatársa.

Felkészültek, nem hiányoznak

A kutatás többek között kimutatta, hogy az alapítvány jóvoltából a munkáltatók megfelelően felkészült munkavállalót kapnak, így nem kell pénzt fordítaniuk képzésükre. Nem kell továbbá munkaerő-toborzásra sem költeniük, hiszen ezt a feladatot is ellátja az alapítvány. Azok a munkaadók, akik fogyatékkal élő munkavállalót alkalmaztak arról számoltak be a vizsgálat során, hogy alkalmazottaik kevesebbet hiányoznak a munkából, mint nem fogyatékos társaik.

A munkába álló fogyatékkal élők járulékokat fizetnek, így az állam számára is értéket teremtenek. Ez azt bizonyítja, hogy az alapítvány programja nem csupán pozitív változást idéz elő az értelmi sérült emberek életében, hanem mindezt gazdaságosan is teszi - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo