Még sincs veszélyben a lakástámogatás?

Gyurcsány Ferenc kormányfő a Népszabadság értesüléseire hivatkozva a kormányszóvivőn keresztül azt üzente: nincs szükség megszorításokra, az Államreform Bizottság javaslatai mögött nincs kormánydöntés.

"Az egyensúlyteremtés sikeres, nincs szükség megszorításokra, elegendő a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás" - tolmácsolta a kormányfő szavait a kormányszóvivő. Daróczi Dávid szerint abban széleskörű egyetértés van Magyarországon, hogy az állam szerepét újra kell gondolni. (Erről Gyurcsány már 2003-ban is beszélt...) A miniszterelnöknek meggyőződése, hogy a felülvizsgálatot folytatni kell, de a cél nem a költségvetési egyensúly megteremtése, hanem az igazságosság és a hatékonyság növelése. (Korábban a Financial Times éppen a reformok folytatását és következetességét kérte számon a kormányon.)

A különböző szakmai javaslatokat ez alapján fogja megvizsgálni a kormány - áll  a kormányszóvivő közleményében. A kormányszóvivő szerint Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette: nincs napirenden a lakáshitelezési rendszer átalakítása, a kormánynak nincs ilyen szándéka. Mivel az egyik napilapban szombaton megjelent szakmai felvetések mögött nincs kormánydöntés, ezeket a miniszterelnök nem tekinti politikai értelemben fajsúlyosaknak - mondta a kormányszóvivő, aki hozzátette, éppen ezért oktalanságnak tartaná pártpolitikai kampányt indítani ezek alapján.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo