Mediterrán országban rossz dolgozni

A leginkább az olaszok érzik úgy, hogy rossz körülmények között kell dolgozniuk, de hasonlóan elégedetlenek a bolgárok, görögök, és a portugálok is.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egy nemrég készült nemzetközi kutatás azt vizsgálta, hogy az egyes országokban milyen munkakörülmények között kell dolgozniuk az embereknek, illetve azt, hogy mennyire meríti ki a munkavállalókat az egész napos robot - adta hírül a Hírszerző. Az eredmény alapján kijelenhető, hogy a legstresszesebb munkák a mediterrán térségben vannak, hiszen az olaszok mellett, akik - kicsit talán meglepően - úgy nyilatkoztak, hogy estére már általában semmihez sincs kedvük, a bolgárok, a görögök és a portugálok panaszkodtak leginkább.

Kevésbé meglepő, hogy az elégedettek között találjuk a finneket, a hollandokat, illetve a dánokat. A felmérés ezen kívül kimutatta, hogy Európa lakosságának hetven (!!) százaléka találja unalmasnak a munkáját. A munkanélküliségtől a német, a lengyelek és a franciák félnek a legjobban.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo