MÁV: 29 településen egyszerűsödik a jegyvásárlás

Az internetes jegyvásárlási rendszer bevezetése, június 16-a óta eddig 18 ezer vasúti menetjegyet, helyjegyet és pótjegyet adott el a MÁV-START elektronikusan.

A személyszállító vasúttársaság összesítése szerint az internetes vasúti jegyvásárlási rendszerbe idáig 17 ezren regisztráltak. Eddig Budapesten a Keleti, a Nyugati, a Déli pályaudvaron, Siófokon, Miskolcon, Debrecenben, Pécsen, Szolnokon, Nyíregyházán telepített a MÁV-START internetes jegykiadókat.

Hamarosan internetes jegykiadó kerül Szerencs, Mátészalka, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Hajdúszoboszló, Püspökladány állomásra is. Iskolakezdésre pedig Szeged, Győr, Budapest-Kelenföld, Szombathely, Kőbánya-Kispest, Kecskemét, Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Veszprém, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Keszthely, Gyula, Kiskunhalas, Gödöllő, Budapest-Zugló, Kiskunfélegyháza, Mosonmagyaróvár, Karcag, Cegléd, Dombóvár, Tatabánya, Füzesabony vasúti pályaudvarán is felszerelnek internetes jegykiadó gépet. (A Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) közérdekű keresetet nyújtott be a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. (MÁV) ellen azért, mert a cég olyan általános szerződési feltételeket alkalmaz, amelyek az utasok kártérítési lehetőségeit a vonatok késedelme, vagy kimaradása esetén minimálisra csökkentik.)

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo