Már a polgármesterek is

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a BOM közösen rendezett konferenciáján együttműködési megállapodást írt alá a 2020-as budapesti olimpia megrendezése érdekében. Az önkormányzatok vállalják, hogy mindenben támogatják a budapesti olimpia megvalósítását.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A civil szervezet a Magyar Önkormányzatok Szövetségével közösen 2007. március 1-én "ÖSSZEFOGÁS A BUDAPESTI OLIMPIÁÉRT" címmel konferenciát rendezett a Gödöllői Királyi Kastély Díszteremében, ahol az olimpiarendezés fővárosi, valamint vidéki társadalmi és gazdasági hatásait elemezték a meghívott előadók. A konferencia kiemelten foglalkozott a világeseménnyel kapcsolatos kormányzati és önkormányzati feladatokkal. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a 2020-as olimpia megpályázásához az első lépéseket már idén meg kell tenni a kormánynak, a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak a BOM-mal együttműködve, és ennek egyik sarkalatos pontja egy ötpárti konszenzussal elfogadott Olimpia Törvény lenne.

A vidéknek is

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke elmondta: A Magyar Önkormányzatok Szövetsége támogatja 2011-ben az olimpiai pályázat beadását, mert nagy lehetőséget lát egy sikeres pályázat esetén a felkészülési időszakban egy összehangolt, a településeket is érintő fejlesztési stratégia kialakítására és megvalósítására, ami maga után vonja az olimpia rendezésében is az aktív szerepvállalás lehetőségét.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM elnöke kijelentette: "a vidéki önkormányzatok szerepe kiemelten fontos az olimpia Magyarországra hozatalában, hisz nem csak több versenyszámot is vidéken kell megrendezni, de a szükséges infrastruktúrafejlesztéseket érintő beruházások fele a fővároson kívül realizálódna. Arról pedig már szinte szót sem kéne ejteni, hogy egy olyan nemzeti ügy mint a Budapesti Olimpia csak a vidék és a főváros teljes összefogásával képzelhető el."

A konferencián Bienerth Gusztáv, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke ismertette az olimpiai megvalósíthatósági tanulmány főbb megállapításait, szerinte "egy budapesti olimpia az ország infrastuktúrális fejlődésének az olimpiája lehetne".

1820 óta

Ezt követően dr. Takács Ferenc, egyetemi tanár, sporttörténész áttekintést adott az újkori olimpiai pályázások történetéről Magyarország szemszögéből, melyben kiemelte, hogy az 1820-as években, az első magyar olimpiarendezési szándék mögött hazánk felzárkóztatása lett volna az egyik fő cél.

Kamuti Jenő, a MOB főtitkára üdvözölte a BOM kezdeményezését. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a BOM-nak és a MOB-nak együtt kell dolgoznia az olimpiai pályázás során, valamint kiemelte, hogy a MOB szándéka is az, hogy Magyarország olimpiát rendezzen. Ennek érdekében a közelmúltban az alapszabályzatba is belevette azt a célt, hogy Budapest benyújtsa pályázatát.

Az önkormányzatok szerepéről és lehetőségeiről az olimpia megrendezésében címmel tartott előadásában Sinkovicz László, a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy "az olimpiai pályázat csak a településekkel együttműködve, közös gondolkodással tehető sikeressé".

Sport és nemzeti összefogás

Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára az olimpiai pályázással kapcsolatos kormányzati feladatokat és kötelezettségeket ismertette. Kiemelten fontosnak tartotta, hogy a jövőbeni sportberuházásokat úgy kell tervezni, hogy azok a hazai olimpiarendezés ügyét szolgálják. Szerinte "a sporton keresztül teremthető meg az a nemzeti összefogás, amely ma annyira hiányzik a közéletből, a sport az a közös nyelv, amit mindenki beszél és megért".

"A Főváros elkötelezett támogatója egy hazai rendezésű olimpia gondolatának, hiszen nemrégiben közgyűlési határozat született arról, hogy a város térszerkezetének fejlesztésekor figyelembe kell venni, hogy egy majdani olimpia szempontjainak is megfeleljenek az újítások", mondta Szabó István, a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal Sport ügyosztályának vezetője. Hozzáfűzte, hogy Budapest vezetése azt is szorgalmazza, hogy az olimpiarendezés kérdéséről mihamarabb írjanak ki népszavazást.

Nádas Pál, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azzal zárta a konferenciát, hogy "a magyar olimpiai és paralimpiai mozgalomban dolgozó szakemberek nem lehetnek olimpiaellenesek, hiszen egy hazai rendezésű olimpia mindannyiunk érdekeit szolgálja". Az olimpiai és paralimpiai játékok nemcsak infrastrukturális fejlesztéseket vonnak maguk után, hanem általuk megnövekedik a sport iránti szeretet és érdeklődés is.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo