Leszokik a cigiről? Fizetésemelést kap!

Fizetéspótlékot kapnak egy nyugat-ukrajnai vállalat azon dolgozói, akik lemondanak a munkaidőben való dohányzásról.

A rivnei Agroreszursz cég havi 60 hrivnya (kb. kétezer forint) bérkiegészítést fizet minden olyan dolgozójának, aki szerződésben vállalja, hogy munkaidőben mellőzi a dohányzást. A megállapodás kiköti, hogy amennyiben a dohányzásról lemondott munkatársat munkaidőben cigarettázáson kapják a vállalat telephelyének közelében - a cég területén ugyanis tilos a füstölés -, akkor vissza kell fizetnie a korábban kapott bérkiegészítés teljes összegét - írta hétfőn a lembergi (lvivi) Lvivszka Gazeta című újság.

A lap szerint az Agroreszursz vezetése azért döntött a dohányzással felhagyó dolgozóinak megjutalmazása mellett, mert munkatársainak 20 százaléka jelentette be, hogy szeretne megszabadulni káros szenvedélyétől. A vállalat vezetése közölte, hogy az újítás - eddig legalábbis - bevált, mivel hatékonyabb lett a munkaidő kihasználása

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo