Az, hogy régiókban gondolkodnak a vállalatok, nem új keletű dolog; a feladatok egy helyről történő, központosított ellátása viszont csak pár éves múltra tekint vissza. Ám mindkét tényező – regionalizmus és központosítás – olyan, amelyből Magyarország most előnyt kovácsolhat.

A kettősségek megszüntetése

Eddig ugyanis a cégek külön egységként kezelték Európát és a kelet-közép-európai régiót: külön folyt a termelés, és más-más adminisztrációs központ alá tartoztak; két apparátus dolgozott pénzügyi, számviteli, logisztikai és adminisztratív területen is. Most viszont, hogy az újonnan csatlakozott országok a közös belső piac részévé váltak, értelmetlennek tűnik ez a megosztottság.

– Csak a backoffice funkciók összevonásából huszonöt-harminc százalékos költségmegtakarításra lehet számítani a szinergiák révén – mondja Heinczinger Róbert, az Ernst & Young partnere.

A multiknak tehát már csak azt kell eldönteniük, hogy a meglévő központokhoz csatlakoztatják-e a közép-európai országokat, vagy új központokat építenek a régióban helyi felelőséggel, netán egy új európai központ jön létre. Érvek – pró és kontra – bőven akadnak.

Eddig leginkább Hollandia és Belgium szakosodott az európai regionális központ szerepére. Ha ezek a feladatok a most csatlakozott országok valamelyikébe kerülnek, az további költségmegtakarítást eredményez az olcsóbb munkaerő miatt.

De van más érv is az itteni központok felállítása mellett: az ügyfél azt szereti, ha az anyanyelvén szolgálják ki a call centerek, CRM-ek – ügyfélszolgálatok –, és Magyarországon könnyebb angolul, németül, franciául vagy akár svédül beszélő munkaerőt találni, mint Brüsszelben vagy Amszterdamban magyarul, csehül, lengyelül tudót. A GE például az összes európai vállalatának könyvelését végzi Magyarországról, az EDS május végén nyitotta meg regionális (európai) pénzügyi és számviteli szolgáltató központját, és az Alcoa, a Diego, az Avis, az ING vagy az Exxon Mobile is úgy döntött, hogy Magyarországon hoz létre régiós központot.

A vándorlás most kezdődik

De van egy dilemma: mi legyen a termelőegységekkel? Mostanáig ugyanis nem csak az adminisztráció folyt külön; a magas vámterhek miatt gyártókapacitás is kiépült ezekben az országokban. Május elsejétől azonban – a kis belső piacot jelentő környezetben – már nem rentábilis fenntartani ezt. Így például az édesiparban tevékenykedő Kraft már ki is vonult Magyarországról, a Reemtsma bezárta debreceni dohánygyárát, és a jövőben Szlovákiából látja el a környező országok piacait. S miután az egri gyárat birtokló Philip Morris Csehországban, a pécsi üzemet működtető British American Tobacco pedig Németországban is gyárt cigarettát, elképzelhető, hogy a közeljövőben e cégeknél is lesznek gyárbezárások.

– Ám nem feltétlenül Magyarországon: 2005 és 2006 a mozgások éve lesz a cseh, lengyel és magyar piacokon – prognosztizálja Heinczinger Róbert. – Más ágazatokban, például a söriparban, ahol a logisztikai költségek is jelentősek, a döntés ideig-óráig még várat magára.

Az adminisztrációs központok nem törvényszerűen kerülnek a gyártás mellé – bár szakértők szerint ez logikus lépés –, az erről szóló döntés a vállalat stratégiájának része, mint ahogyan az is, hogy ha egyes feladatokat harmadik félre bíz. Az outsourcing szolgáltató központok bevonása további költségcsökkentő tényező lehet.

Egy biztos: az alapos helyi piacismeretet igénylő marketingfeladatokon kívül minden egyébet koncentráltan végeznek majd a cégek, vagyis az eddig pár száz főt foglalkoztató irodák és gyárak helyett lesz, ahol mindössze kis „helyőrségek” maradnak az országban.

A tőke a kiszámíthatóságot keresi

A gyártótevékenységet viszonylag egyszerű másik országba áthelyezni, ám a magas hozzáadott értéket jelentő szolgáltatások mozgatása már nem ilyen problémamentes. Vagyis a most kirajzolódó térkép hosszú távon meghatározza a világ multinacionális cégeinek elrendeződését.

Egy ország számára egyáltalán nem közömbös a kivonulók és betelepülők aránya. Egy multinacionális cég központja több ezer négyzetméter korszerű irodaterületet bérel, jó néhány száz főt foglalkoztat. A működtetés költségeinek hetven százaléka bérköltség, amiből már közvetlenül is – az adók révén – komoly bevételre számíthat az állam. Ehhez járul a bérből élők fogyasztása, az irodaházépítés, az infrastrukturális fejlesztések büdzsét növelő hányada és a foglalkoztatottságra gyakorolt hatása. Tehát a költségvetésnek sem mindegy, hogy Magyarország mennyire vonzó helyszín a régiós központok számára.

Az viszont régi igazság, hogy a tőke mindig a biztonságot és a kiszámíthatóságot keresi, szemben a legolcsóbb megoldással. Az unió bővülésével az európai és amerikai vállalatok elsősorban Magyarország, Csehország és Lengyelország felé tekintgetnek. Jóllehet az elméleti tanulmányok eddig elsősorban Lengyelországot hozták ki győztesnek, Heinczinger Róbert úgy véli, a gyakorlatban Magyarország és Csehország a leggyakoribb alternatíva a döntéshozók asztalán.

– Lengyelország lehet, hogy pillanatnyilag jobbnak tűnik, de a mezőgazdaság helyzetétől kezdve egészen a tisztázatlan társaságiadó-kedvezményekig túl sok a bizonytalansági tényező – véli a szakértő.

Drága Magyarország

Ma összesen körülbelül 4000 főt foglalkoztatnak a már itt lévő szolgáltatási központok. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Magyarország nyugodt lehet. A személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítás magas terhei nem teszik versenyképessé a hazai környezetet, különösen, hogy a szolgáltató ágazat a termelésnél érzékenyebben reagál az élőmunkaköltségekre. Ez sokkal relevánsabb probléma, mint maga a bérkiegyenlítődés; munkabéreinkkel ma még versenyelőnyben vagyunk: szakértők úgy vélik, körülbelül tizenöt év alatt érjük el az unió átlagát, a szellemi munkák terén ennél valamivel rövidebb időre lehet számítani.

Az itteni megélhetési költségeket tekintve számos multinacionális vállalat panaszkodik, hogy Magyarországon többe kerül egy külföldi szakértő állomásoztatása, mint Brüsszelben. Drága a lakásbérlés és a gyerekek iskoláztatása; a monopolhelyzetben lévő amerikai, angol, francia iskolák bizony nemritkán több ezer eurós tandíjat kérnek a szülőktől.

Nem kedvez a szellemi munkára épülő központok létrejöttének az állam támogatási politikája sem. Még ma is elsősorban termelőkapacitás kiépítésére lehet pályázni, holott a munkahelyteremtés támogatása ugyanúgy többletbevételt eredményez a költségvetés számára.

Megjelent a Piac és Profit 2004. júniusi számában