Kövérebbek vagyunk, mint hisszük!

Amíg a lakosság mindössze egynegyede érzi magát túlsúlyosnak, addig a kutatások szerint a magyarok fele elhízott.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A felnőtt magyar lakosság 34 százaléka túlsúlyos, míg 19 százaléka a veszélyesen el van hízva - derül ki a TÁRKI és az Image Factory közvélemény-kutatásából. A kutatást az úgynevezett testtömeg-index (BMI) alapján végezték, amikor is a magasság, a súly és a kor alapján határozzák meg megfelelő-e a testtömegünk. A tanulmány során kiderült, hogy a lakosság negyven százaléka rendelkezik normális testsúllyal, bár ezt jóval többen, mintegy 65 százaléknyian gondolják így magukról. Hasonló a helyzet az elhízottakkal is, hiszen amíg a magyarok mindössze egynegyede érzi magát túlsúlyosnak, addig a kutatások szerint 53 százalékuk az. (Ebben szerepe lehet annak is, hogy egy másik kutatás szerint össze-vissza eszünk, de készült felmérés arról is, hogy inkább meleg ebédet enne a magyar.) Érdekes, hogy a soványságot sokkal jobban meg tudjuk határozni, hiszen kilenc százalék vallja magát alultápláltnak, és a tanulmány is hasonló, nyolc százalékos eredményt hozott.

Mivel ilyen nagyarányban vannak azok, akik szerint bár normális a testsúlyuk, mégis elhízottnak számítanak, ezért a tanulmány készítői szerint feltételezhető, hogy sokan vannak, akik nem ismerik fel saját betegségüket, vagy esetleg nem vesznek róla tudomást. A saját magukat normál testalkatúnak vallók körében több a férfi (72 százalékuk sorolta magát ide), a felsőfokú végzettségű (75 százalékuk tarja magát annak) és a munkaerő-piaci státuszát tekintve aktív személy (70 százalékban).


Forrás: Tárki és Image Factory

Ezzel szemben az átlagosnál magasabb arányban tartották magukat túlsúlyosnak a nők (32 százalékuk), a középkorúak (33 százalékban) és a nyugdíjasok (30 százalék). A nők önképe saját testsúlyukról a férfiakéhoz képest ezek szerint jobban igazodik az objektíve mért adatokhoz. Igaz, a nők annak ellenére többen vallják magukat túlsúlyosnak, mint a férfiak, hogy az átlagosnál nem magasabb az arányuk a kövérek körében.

#page#

Nemcsak itthon, Európában is gondot okoz

Becslések szerint a világon több mint négyszázmillió kórosan elhízott (és négyszer ennyi túlsúlyos) ember él. Európában az elmúlt egy évtizedben megháromszorozódott a súlyfelesleggel küzdők száma. A jelenlegi trend folytatódása esetén 2010-re a kontinens népességének egyötöde - mintegy 150 millió ember - lesz súlyosan elhízott, míg 15 millió gyermek szenvedhet a betegségtől.


Forrás: Tárki és Image Factory

Az elhízás problémájának komolyságát mutatja, hogy az Európai Unió is egyre aktívabban keresi a megoldásokat, hogyan tudná megfékezni ezt a folyamatot.  Markos Kyprianou egészségügyi biztos az élelmiszergyártókat és -forgalmazókat is önmérsékletre intené. Annál is inkább, mert a WHO szerint Európában a túlsúly kezelése drága: a GDP 1 százalékát kitevő költséget is jelenthet, illetve a közvetlen egészségügyi kiadások 6 százalékát is felemésztheti e betegség. Magyarországon ennek ellenére nincsen átgondolt, nemzeti léptékű stratégia a tendencia megfordítására.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo