Kilenckor út- és hídlezárások, valamint kitelepítés lesz Budapesten!

Legalább kéttonnás bombát találtak egy régi malom bontásakor a főváros IX. kerületében, a Vaskapu és a Tóth Kálmán utca kereszteződésében. Kedden reggel 9.00 órakor megkezdik a terület kiürítését, a betonba fúródott bombát szigorúan őrzik - közölte Hajdu Gábor ezredes, tűzszerészparancsnok.

Nincs többé üzleti siker ESG nélkül?

Klasszis Talks&Wine - Fenntarthatóság a gyakorlatban: a szabályozástól a versenyelőnyig.

Jöjjön el és legyen Klasszisokkal jobb!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

A bomba kiemelésének idejére egy kilométeres körzetben mindenkit kitelepít a rendőrség. Több főútvonalat és utcát lezárnak, csakúgy, mint a Lágymányosi hidat. A Petőfi hídon egyenesen át lehet haladni, de a hídlejáróknál nem lehet majd lekanyarodni. A csepeli HÉV sem közlekedik az érintett szakaszon - tette hozzá a parancsnok.

A szakértők elsődleges megállapítása szerint a II. világháborús bomba feltehetően angolszász gyártmányú. A tűzszerészparancsnok hangsúlyozta, hogy senki sincs veszélyben, a területet a rendőrség felügyeli. Mint elmondta: a kitelepítés mintegy hat órát venne igénybe, ezért azt már nem rendelték el a késő esti órákban.

Hétfőn este összeült a IX. kerületi védelmi bizottság. Bánsághi Tamás, Ferencváros alpolgármestere az ülésen az MTI-nek hangsúlyozta: nincs ok pánikra, a bomba körül éjszaka nem folyik munka, a környéket a rendőrség biztosítja, így a kerület és a főváros lakosai nyugodtan tölthetik az éjszakát. Tájékoztatása szerint reggel nyolc órakor a Telepy utcai és a Bakáts téren lévő általános iskolákban befogadó helyeket alakítanak ki, ahová 200-200 ágyat is visznek. Azokat az embereket, akik fekvőbetegek, és maguktól nem tudják elhagyni lakásukat, a mentők egy napra kórházba szállítják. A körzetben lévő kórházakat értesítették, noha a kiürítés a kórházi épületeket nem érinti. Bánsághi arra kérte az embereket, hogy pénzt, igazolványt és gyógyszereket vegyenek magukhoz.

Még nem tudni mekkora területet zárnak le

A tűzszerészek reggel 9 óra körüli vizsgálata után derül csak ki, pontosan mekkora területen kell kitelepíteni a lakosokat és hol lépnek életbe útlezárások, valamint az, hogy ezek az intézkedések mennyi ideig maradnak érvényben - közölte honlapján a rendőrség hétfő este. A közlemény szerint a kitelepítés előreláthatólag a Ferenc körút Boráros tér felöli oldala - Tűzoltó utca - Fehér Holló utca - Könyves Kálmán körút - Koppány utca - Kvassay út bevezető szakasza - Lágymányosi híd budai hídfő - Egyetemi Központ első épületsora és a Boráros tér által körülhatárolt területen lakókat érinti.

A közlekedési korlátozás az Illatos út - Soroksári út - Boráros tér - Ferenc körút - Üllői út által határolt területet érinti úgy, hogy a Petőfi híd, a Ferenc körút, az Üllői út és az Illatos út mindkét irányból igénybe vehető - tudatta a rendőrség. A Fővinform fődiszpécsere a várható forgalmi korlátozások kapcsán az MTI-nek elmondta, hogy minden eshetőségre van tervük, de csak a tűzszerészek és a rendőrség tájékoztatása nyomán dönthetnek a forgalom átszervezéséről. Gresz Mihály közlése szerint az utazók tájékoztatására több kollégát is berendeltek, akik a főbb csomópontokban hangosbeszélőn közlik majd a változásokat.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo