Később mehetünk majd nyugdíjba

Még idén a parlament elé kerül az a javaslat, melynek értelmében a férfiak 60, a nők 59 év lennének jogosultak előrehozott nyugdíjra.

A nyugdíjreform ügye pártállástól függetlenül konszenzust teremt a szakértők között - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter a Pénzügykutató és az Allianz Hungária által szervezett konferencián. Az eseményen Varga Mihály, a Fidesz alelnöke tízpontos nyugdíjreform javaslatot tett. 

A költségvetésnek az idén 500 milliárd forinttal kell kiegészíteni a 2.600 milliárd forintos összegű nyugdíjkasszát, ezért mind rövid, mind hosszabb távon változtatni kell az egyensúly megteremtése érdekében - mondta Kiss Péter. Még az idén a törvényhozás elé kerül az előrehozott nyugdíjazás újraszabályozása, a javaslat szerint a férfiak 60, a nők 59 év felett lennének jogosultak az előrehozott nyugdíjra - jelezte a miniszter. (Már csak azért is muszáj változtatni, mert átlagosan 53 évesen mennek nyugdíjba a magyar munkavállalók...)

Varga Mihály szerint ki kell jelölni a nyugdíjreform indulásának céldátumát, hogy tudjuk a "partraszállás idejét", s erre a 2013. év alkalmasnak tűnik. A volt pénzügyminiszter többek között a magyarországi 57,3 százalékos alacsony aktivitási ráta növelését, a minimálbér adómentességének eltörlését, a munkaerőpiacon való maradást ösztönző rendszert és a 2001-ben megkezdett állami egyéni számlás nyugdíjrendszer kiépítésének folytatását javasolta.

"A nyugdíjrendszert, akárcsak az egészségügyet, ki kell venni a politikai osztály homokozójából" - figyelmeztetett ismét Bokros Lajos professzor, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója.

Jó hír a nyugdíjasoknak, hogy novemberben kifizetik a kiegészítő nyugdíjemelést, egy kalkulátor segítségével pedig bárki kiszámolhatja, hogy öregkorára mekkora járadékot fog kapni.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo