Késik a több-biztosítós modell

A szakértőknek több időre van szükségük, így két héttel később készülhet el a több-biztosítós modellről szóló törvényjavaslat az eredetileg szeptemberre tervezett határidőhöz képest, mondta Kökény Mihály a kormánypártok egyeztetése után. Horváth Ágnes szerint szerdára nem is tervezték a megegyezést.

A kormánypártok nem állapodtak meg az egészségbiztosítási régiók méretéről, mert a szakértői munkák még nem tartanak ott, hogy a politikusok ezt a vitát le tudnák zárni, közölte Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke a koalíciós pártok estébe nyúló megbeszélése után szerdán.

Nem is volt cél a megegyezés

Hangsúlyozta, fontos, hogy tartsák a szeptember végi határidőt, de ennél fontosabb szempont, hogy egy működőképes, megfelelő garanciákat tartalmazó modellről nyújtsanak be törvényjavaslatot. "Ha a szakértői igény az, hogy itt még nézzünk meg dolgokat, hogy még legyen két hetünk, akkor lesz két hetünk" - jegyezte meg. Hozzátette, további konzultációkra van szükség, de ettől függetlenül folytatódnak a koalíciós egyeztetések.

"Nem is volt célunk most a megegyezés" - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Azzal a céllal ültek tárgyalóasztalhoz, hogy az ágazat más területeit érintő, a koalíciós megállapodásban szintén szereplő határidős kérdéseket áttekintsék, mondta. Ezek, a járóbeteg-ellátás fejlesztése, a háziorvosi rendszer javítása, valamint a minőségbiztosítás, a népegészségügyi programok folytatása és a kórházak gazdasági társasággá alakítása, amelyekben egyetért a két párt, tette hozzá.

Kökény Mihály szerint az egészségügy reformja nem szűkíthető le csak a finanszírozás átalakítására. A politikus elmondta, hogy a kórházak gazdasági társasággá alakulásához szükséges törvényi szabályozáson az ősszel változtatnak, mert ösztönző szabályozást szeretnének kialakítani.

Egészségre nevelés

Utóbbival kapcsolatban a tárcavezető közölte, az önkormányzatoknál párthovatartozástól függetlenül nagy a késztetés arra, hogy kórházaikat gazdasági társasággá alakítsák át, és ezen dolgoznak. "Ma azokról a kérdésekről beszéltünk, amelyeket a biztosítási rendszer átalakítása mellett szintén meg kell reformálni", mert - mint mondta -, ha az ágazat egyéb részéhez nem nyúlnak, akkor hiába változtatnának a finanszírozáson, nem lenne jobb az ellátás rendszere.

A népegészségügyi programról Horváth Ágnes elmondta, az egészségfejlesztésre és nevelésre szeretnének több figyelmet fordítani, ezekre szintén lehívhatók európai uniós források. Kijelentette, a 2007-2013-as uniós költségvetési évben Magyarország egészségügyre mintegy 400 milliárd forintot fordíthat.

Ezt a pénzt nagyon jól kell elkölteni, és ebből a forrásból olyan fejlesztéseket kell támogatni, ahol biztosított az intézmények hosszú távú működtetése. Elsőbbséget élveznek az egyetemek, valamint a nagy kórházak, illetve a daganatos betegek ellátásában részt vevő intézmények, hiszen ezeknek a betegeknek kezelése egyenlőtlen és igazságtalan Magyarországon. Az ellátás javításáért számítanak a szakmai kollégiumok véleményére, tette hozzá Horváth Ágnes.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo